MANSz konferencia Józsefvárosban, 2018. november 29.

„Ma délután nálam gyűltek össze az asszonyok, Perczelné Kozma Flóra is itt volt és megígérte, hogy a protestáns női társadalom vezetőit tájékoztatja a mozgalomról. Kállay Erzsébet, Kállay Magdolna és Szende Anna, bátran mellém álltak. Gróf Batthyány Lajosné, Szegedy-Maszák Aladárné ekkor már dolgozott. Dr. Czeke Marianna, Latinovics Róza, gróf Csekonics Sándorné, Horváth Gézáné, Somló Sári és még sokan, akiket megilletne, hogy a nevüket ide írjam. A legjobbak velünk voltak.” (Tormay Cécile: Bujdosó könyv)

T. Hallgatóság! Tormay Cécile 1918. december 15-én Kőfaragó utcai lakásában fogadta a MANSz ősi magjának felsorolt képviselőit. A névsor nem teljes. Kérdezhetik, fontos-e 100 év távolából a névsor, amikor az aradi 13 nevét sem sokan ismerik. Igen, fontos hőseink neve, és a hozzájuk tartozó a példa. És bevallom, hogy amikor mai előadásom címét választottam, szinte vaktában találtam rá e lényeges gondolatra, mint tyúk a szemre, — persze tudom, hogy a Jóisten fogta a kezem. Így sejthettem meg: szükségszerű a MANSz vezetőinek személyes rehabilitációja. Nem csak Tormay Cecilé. Miért? Mert egyénenként, mégis együtt, önzetlenül, páratlan összefogás teremtettek. Egyedülállót a világtörténelemben.
    Példamutató dédanyáinkat a feminizmus lesöpörte a történelem színpadáról. Ma ugyanez folytatódik. Kézzelfogható bizonyítéka Oriana Fallaci ügye. A nagy feminista újságírónő és gondolkozó, rájött a feminizmus hazugságára. Arra, hogy mi folyik Európában. Utolsó könyveiben, Az értelem erejében leplezi le Európa elárulását. A média azonnal meg akarta semmisíteni. Mert, habár nem tért meg, — de oda jutott, hogy a kereszténység megtartó erő, talán az egyetlen, ami működhetne.
    A MANSz vezetői ezt 100 éve fölismerték. Most, éppen a konferenciák alatt jöttem rá, hogy — feltétlenül szükséges megismernünk őket. Hétköznapjaik és ünnepnapjaik, ezek a kis és nagy áldozatok az építőkövei a MANSz-nak, a társadalomnak. Példájuk vezérlőcsillag kell legyen, ha szeretnénk otthont, házat és hazát, ahogy régen volt. Könyvek, filmek, előadások százainak kellene erről szólnia. És hogy így igaz, azt mutatja, hogy ellenségeink tűzzel-vassal pusztították ezeket az építőköveinket, s helyettük idegen téglákat erőszakoltak a védőfalba.
    Ma is főként egy-egy helyi MANSz-szervezet hősi küzdelme által érthetjük meg igazán e mozgalom óriási jelentőségét, és azt, hogy mások miért kapálóznak kézzel-lábbal ellene. Hódmezővásárhely vagy Pécs és a többi MANSZ-emlékhely, s a róluk szóló előadások kézzelfoghatóvá teszik hőstetteiket. Ezt kell folytatni másutt is, ehhez hívom Önöket, Titeket. A MANSz nyomait ugyanúgy kiretusálták a dokumentumokból, javait ugyanúgy széthordták, mint minden értéket, ha sikerült.
    Talán ezért annyira gyűlölt a Bujdosó könyv egy szűk, magát toleránsnak hirdető, ám annál inkább kirekesztő körben? Igen. És mert rágalmaikat a MANSz asszonyainak életútja cáfolja. Csak néhány ilyen pillanatot szeretnék fölidézni. Hogyan kezdődött? Ebben pillantunk bele. Négy pokoli hét telt el Gróf Tisza István meggyilkolása óta, amikor az Andrássy úti Batthyány palotában, 1918. november 26-án a mártír miniszterelnök unokájának felesége, Gróf Andrássy Ilona már nagyon várja Tormay Cecilt, aki ezt így írja le: „Kérdeztem tőle, tud-e a Diaz-féle fegyverszüneti feltételekről, tudja-e, hogy az a szerződés, ellentétben a belgrádival, csak arra kötelezte hadseregünket, hogy az 1914. évi határok mögé vonuljon vissza?
    Mialatt beszéltem, nyílott az ajtó és Batthyány Lajosné fia, régi barátom, a festő Batthyány Gyula jött be a szobába. Egy pillanatig szinte kételkedve hallgattak rám mind a ketten, olyan lehetetlen és őrült volt ez a hír.
    — Határozottan tudom, a fegyverszüneti bizottság egyik tagja, Julier alezredes mondta a testvéremnek. Az elképedés hirtelen csapott át lázadó haragba az arcokon.” Majd a történet így folytatódik:
    „— Szervezkednünk kell ellene, csak így törhetjük át a hazugságukat, — mondotta Batthyányné, — azért kérettelek.
    — Az asszonyokra gondoltál?
    — Igen...
    — Én is foglalkozom ezzel a gondolattal. Többen vagyunk, akik ugyanazt érezzük. Valaminő összefoglaló programra lenne szükség, hogy eltakarja az igazi célt: csak az asszonyok révén lehet visszavinni az elveszett hitet.
    — Csináld meg azt a programot és állj a mozgalom élére.
    — Én csak közkatona akarok lenni, — feleltem, művész vagyok, nem értek az ilyesmihez.
    — Pedig éppen neked kell oda állnod. Téged követni fognak.”
    Hogy így lett, azt tudjuk. De azt én se tudtam, hogy a nőmozgalmi munka Batthyánynénál régóta folyt. Megdöbbentő, hogy arra még Schwimmer Rózsát is meghívták, mert akkor még hittek a feministák nemes törekvéseiben. Hitték, hogy a feminista valóban a nő érdekéért harcol. E találkozókra egy olyan asszony is járt, akiről ma már volt szó. Az unitárius Perczelné Kozma Flóra a MANSz egyik vezéregyénisége lett, tevékenysége igen tanulságos. Sárai Szabó Katalin kutatásai szerint „A történészek a modern feminizmus gyökereit általában a szekuláris fejlődésben szokták elhelyezni. (..) Ritkán vizsgálják a vallásos életvilágban (..) A konzervatív nő pedig gyakran artikulálódik emancipációellenesként.” Perczelné Kozma Flóra, ezzel szemben „számtalanszor hangsúlyozta, hogy a katolikus, az evangélikus és a zsidó felekezet tagjai közül többen nyitottnak bizonyultak az unitárius egyház irányában”. Perczelné 1917-ben, Batthyányné összejövetelén még Schwimmer Rózsa női szavazati jogi harca mellett foglalt állást. Azért érdekes ez, mert bizonyítja, hogy a keresztény asszonyok közül nem egy a nemzeti szabadelvűség nyitottságával és őszinte segíteni akarásával volt fölvértezve. Ám összeomlás idején egészen más összefogás volt elengedhetetlen.
    Tengely Adrienn írja, hogy a „történettudomány gyakorlatilag teljesen megfeledkezett a keresztény feminizmus tevékenységéről időszakunkban, pedig a nők az 1919. tavaszi választások érdekében óriási szervezőmunkát fejtettek ki. A frissen választójogot nyert leányok és asszonyok általában vallásos érzületűek lévén természetes bázisul kínálkoztak a keresztény pártoknak.” Citálja a székesfehérvári Keresztény Nők Szövetsége fölhívását is: „Magyarországnak hithűnek és vallásosnak kell maradnia, — magyar lelkünk nem bírja el, hogy az új magyar hazát az anarhisták, a vallást rontó radikálisok és a minden hitnek ellensége, a szociáldemokrácia építse fel. Minden nőnek, legyen katholikus, protestáns vagy izraelita, kinek lelkében a vallás meggyőződése él, össze kell fogni s az újjáépítésnél munkába kell állni.”
    Két olyan tanulmányból idéztem, amely bizonyítja, hogy a magyar nő már akkor az ökumené talaján állt, és nem volt sem soviniszta sem antiszemita, ahogy azt a polkorrekt média terjeszti. December 18-án Budapesten megalakult az Országos Katholikus Nőszövetség, élén gróf Károlyi Gyuláné, Latinovits Róza, Novák Mártonné, Szegedy-Maszák Aladárné és gróf Zichy Rafaelné állt.
    Január 6-án ezt írja Tormay: „Dessewffy Emmánál már együtt voltak a hölgyek, Szilassy Aladárné, Raffay Sándorné, Perczelné Kozma Flóra.
    — A keresztény felekezetek külön-külön, meddő harcot folytatnának. De ha összefognak, akkor megmenthetik az országot.
    És ők mindannyian önzetlenül, bátran menteni akarták, amit még menteni lehetett. Éreztem, hogy az egység, amelyet a politikai pártok maguk között nem bírtak megteremteni, az asszonyok lelkében már megvan.”
    Még mindig nem ennyi a MANSz alapítóinak és nagyjainak névsora, akiknek sorsa az indexre tett — és ott szándékosan hagyott — dokumentumok közt rekedt. Alig van időnk, hogy újabbak életével ismerkedjünk. Dióhéjban mégis szükséges, hogy a mai napon ne maradjon ki valaki, akinek hihetetlen nagyságát egyre többen fedezik föl. Gróf Zichy Rafaelné Pallavicini Edina „kulturális hagyatéka minden Zichy grófnőé közül a legszámottevőbb és leghatalmasabb — írja Rády Sándor Zsolt és Horváth Róbert. — A kutatás hónapjai alatt egyre nyilvánvalóbb lett előttünk, hogy a magyar Nemzet egyik legnagyobb, leghősiesebb nőalakjára bukkantunk, akit a kommunista és posztkommunista (vagyis a mai „liberális”) történetírás indokolatlanul és méltatlanul mellőzött és mellőz. Zichy Rafaelné Edina érdemei mind politikailag, mind kulturálisan, mind szociálisan elévülhetetlenek”.
    Készülő könyvemben magam is foglalkozom tevékenységével. Nyomára akartam bukkanni annak, vajon véletlen-e, hogy a Tormay elleni hadjáratban ő a másik megrágalmazott. Nem meglepő, ha elárulom: nem véletlen. Talán hasonlók motiválták Dr. Döme Attila szakjogászt is. Könyve egy fontos MANSz-alapítót, a Tormay-rokon Ritoók Emmát is idézi. Ritoók naplója a napokban jelenik meg, mely alapján utólagos koronatanú arra, hogy Tormay és Zichyné közt semmi normálistól eltérő nem volt... A pör a koncepciós perek előfutára, célja a két legnagyobb kaliberű MANSz-vezér tönkretétele volt. Szívós kísérlet arra, hogy a MANSz-ot, a hatalmas keresztény civil mozgalmat aláássák, végképp eltöröljék trianon elleni sikeres küzdelmüket.
    Zichy Rafaelné 1914-től nagy népszerűségre és befolyásra tesz szert. Ő a katolikus, majd a vallási felekezeteken átívelő nőmozgalom egyik fő megteremtője és mozgatója. 1925-ben a Vatikán által életre hívott Katholikus Női Liga elnökségi tagja. A Karitász ősének alapítója, Margit boldoggá avatásának elindítója. Szégyen, hogy az egyház sem rehabilitálja. Szó sem esik róla. Már fölmenői hatalmas vagyon áldoztak a szegény gyerekek, idősek fölkarolására. És milyen a sors: Zichyné hazája érdekében a legtöbbet talán egy egyszerű, emberi, hétköznapi gesztusával tett. Azzal, hogy 1920-ban megmentette a MANSZ alapítójának életét.
    Tormay Cécile élete ugyanis bujdosása után is egy hajszálon függött. Már nem halálra, életre volt ítélve. A bujdosás testi és lelki gyötrelmeit tetézte édesanyja halála, majd június 4. Az írónőt veszélyes betegség dönti ágyba, a Bujdosó könyvet befejezni nem képes. Azt, hogy a MANSz súlyos válságba kerül, ha vezérét, Tormay Cecilt elveszíti, azt nemhogy Zichyné, de a legbutább MANSz-os asszony is tudta. Zichyné, mint helyettese, kitűnő író-fordító, és harcostársa, természetszerűen ápolja kastélyában az összeroppant, egyedül maradt írónőt. Nyomdakész állapotra hozzák a Bujdosó könyvet. És ez bizony nem pusztán egy könyv a sok közül! Sokan tudjuk, hogy így van, azt viszont Nagy Gyöngyi történész - konferenciáink fő szervezője - mondta el nekem, hogy kutatása alapján a magyar asszonyok legtöbbje, éppen a Bujdosó könyvet olvasva döntött úgy, hogy létrehozza a helyi MANSz-szervezetet.
    T. Hallgatóim, ezekből az apró kis mellékszálakból áll össze az egész, mint a széttaposott cserepekből a régészeti leletek kincsei. Akkor is összeáll, ha az anarchista-mérték-adói úgy remélik, hogy elpusztították minden nyomát a MANSz-nak. Gondos kutatással össze lehet gyűjteni milliónyi szétrobbantott hőstettet. A MANSz asszonyait — kik ránk hagyományozták a magyar megmaradás receptjét — Zrínyi Ilonák és egri nők sorába kell emelnünk újra.
    Az egyes sorsokban úgy tükröződik a magyar történelem, miképpen az asszonyi könnycseppekben a Trianon okozta szenvedés-tenger. E könnyáradatba azonban a hit és a remény, az öröm könnycseppjei is vegyülnek. Ezek a női sorsok közelebb visznek minket az egész MANSz, és a nő örök feladatának megértéséhez. Példát adnak, hogy karrieristák helyett kikhez és hogyan nőjünk föl. Kikre nézzenek föl gyermekeink.
    A hódmezővásárhelyi MANSz-konferencián egy távolinak látszó témával kapcsoltam össze a magyar asszony küldetését. Napjainkban ugyanis már a genetika és a pszichológia is alátámasztja a MANSz történelmi küldetésének fontosságát. Jelenczki István: Ön-tér-kép című filmjére hívtam föl a figyelmet, ami rávilágít, hogy a magyar fiatalok főként azért mennek el, mert gyökértelenné váltak. Ez ellen — a kutatók és a film szerint - az az áfium, ha megismerjük a valódi múltat, és megismertetjük azt a gyerekeinkkel. Az előadást honlapunkon hamarosan megtalálják.
    Ezt azzal zártam, hogy a MANSz történelmi nagysága egy eddig nem vizsgált összefüggésben is megmutatkozik. Abban, hogy tevékenységük szellemisége megelőlegezte Bibó István tízparancsolatát. Ebből rövidítve a 9.-et idézem: a szabadságszerető ember „minden felismert közérdek ügyében kezdeményezőleg lép fel, minden közérdekű szövetkezésben vagy mozgalomban tehetsége szerint munkájával és adományával részt vesz s igyekszik azt győzelemre segíteni”.
    Tisztelt Hallgatóim! Szerénytelenségnek látszik e géniuszok mellé tenni azt a pici semmiséget, ami a Tormay Cécile Kör küzdelmes 10 éve. Mentségül szolgál, hogy éppen a Bujdosó könyv ragadott el. Egy évtizedet kizárólag Tormay, a Napkelet és újabban a MANSz kutatásának áldoztam. 2008-ban az MVSZ Világkongresszusán Tormay-előadásom után sokan kerestek meg, hogy csatlakoznának hozzánk. Nem mertem nekik megmondani az igazat: egyedül vagyok. Október 23-án, — amikor megalapítottam a Tormay Cécile Kört, — láttam meg, hogy előtte sem voltam egyedül. Tormayt kiadták, H. András rég' megcsinálta honlapját. Takaró Mihály és mások, tudtuk, hogy tennünk kell valamit. Oberfrank Pállal együtt rendeztünk Napkelet Akadémiát. A Klebelsberg Emléktársasággal a Kultúrkúriában évekig szerveztem több előadásokt, vetélkedőt, gálaestet. 2009-es kerekasztal megbeszélésünkön Takaró Mihály, Raffay Ernő és Döbrentei Kornél egyetértett abban, hogy a Bujdosó könyvet tanítani kell az iskolában. Ezt egy államtitkár asszony is hangsúlyozta a TV-ben, igaz, csak éjféli órán. Az Ismerős Arcok együttes, Simó Jóska, mind partnerek voltak, hogy megcsináljuk a „Volt egyszer egy Napkelet” című rendhagyó történelem órát. Filmet készítettünk belőle a Klebelsberg Emléktársasággal közösen. Iskolák számára ingyenesen terjesztettük. A Napkelet folyóirat mára teljes terjedelmében olvasható az OSZK honlapján, a gyöngyösi Balázs Ibolya és Szőke György munkája nyomán. 2010-ben megalakítottuk a Tormay Szalont, 2011-ben Révész Ferenc, kutatásai alapján, visszaállította a MANSz-tábla eredetivel azonos másolatát. A Tormay-szobor Zorányi Gábor vezette Nemzeti Értékvédő Egyesület és R. Törley Mária szobrászművész érdeme. Azóta ezeknél évente kétszer, Mátraházán, a Tóth Péter faragta emlékoszlopnál évente tartunk megemlékezést.
    2012-ben Tormay halálának 75. évfordulóján javaslatunkra az írónő elnyerte a Magyar Örökség-díjat. Megrendeztük Mátraházán első konferenciánkat. Ugyan a Takaró Mihállyal együtt küzdött szélmalomharcunk nem volt elég, hogy Tormay visszakerüljön a kánonba. Az sem, hogy Lezsák Sándor többször volt fővédnök, és jelentős beszédeket mondott, Tormay-rendezvényeinken. 2013-ban a Duna TV elnöke, a Rákóczi Szövetség, Sántha Péterné Józsefváros Alpolgármester Asszonya támogatta vetélkedőnket, ahol T. Palágyi Márta és diákjai második helyezést értek el. A hivatalos pénztárcák nem nyílnak könnyen, de a szívek igen. Nem a mi érdemünk: Tormay Cécile nevére, a MANSz példájára különös öröm csillan meg az emberek szemében.
    Egy fontos lehet, a küzdőknek a strázsán: a megmaradás, az elnyerhető szabadság reménye. Ebben a hazugságkorban, ami Hamvas Béla szerint már több ezer éve tart Európában, jutalmunk egy lehet: a szabadság. Célunk a hagyományok, a család visszaperlése. A MANSz fölismerte ezt, kimondta, és megcselekedte. Ezért lett hatalmas e civilmozgalom. Nemcsak létszámban. Hanem mert cselekvő keresztényként szőtték Magyarország megmaradását adó védőhálóját... Remélem, hogy nem pusztán a múlt dicsőségén való érzelgés hozott össze minket, hanem a tenni akarás. Adják, adjátok tovább, ahogy a konferenciánk címe is: „A láncnak nem szabad elszakadnia”.
    Bibó Istvánt idéztem előbb. Elgondolkoztató, hogy milyen szerepet játszhat az 1946-ban betiltott MANSz szellemisége 1956 történéseiben. Zárásként megköszönöm a megtisztelő figyelmet, és Bibó István 10. pontjával búcsúzom: A szabadságszerető ember „bízik a közösség erejében, az emberek többségének tisztességében és abban, hogy ezt elegendő bátorsággal és igyekezettel érvényre is lehet juttatni, ezért a maga példájával, minden rosszhiszeműség elleni együttes és eredményes fellépéssel és minden jóhiszeműség számára a bizalom előlegezésével erősíti maga körül a közösségben és a tisztességes szándék győzelemre vihetőségében való hitet”.

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

Emlékbeszéd Tormay Cécile születésének 143. évfordulóján
Budapest, Kőfaragó utca 3.
2018. október 6.

Tisztelt megemlékezők!

Szeretettel köszöntöm önöket, és örülök, hogy a 20. század egyik nagyasszonya születésnapját együtt ünnepelhetem önökkel.
    Azonban ma október 6-a van, emlékezetes napja a magyar történelemnek, és az e napon történtekre ugyancsak emlékeznünk kell. Mert ha őseinket elfelejtjük, hogyan számolunk el saját lelkiismeretünkkel, és mit fognak megtanulni tőlünk a gyermekeink?
    Százhatvankilenc évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet.
    Vajon hány magyar ember tudná felsorolni az aradi vértanúk nevét? És Bohusné Szögyény Antóniára emlékszik-e még valaki? Aligha, mert élete és jótettei már oly távol esnek tőlünk, hogy bátran mondhatjuk, régen volt, talán igaz sem volt. Régen élt, az igaz, én mégis szeretném felhívni rá a figyelmet néhány perc erejéig, és nem véletlenül. A több nyelven beszélő, minden rászorulót támogató asszonyt Liszt Ferenc legkedvesebb tanítványának nevezte, aki a szabadságharc alatt ruhával, élelemmel segítette a honvédeket, a világosi Bohus-kastélyban pedig kórház működött. A kastély és lakói a harcok után is szemtanúi voltak az eseményeknek.Görgei Artúr honvédtábornokot több szempont vezérelte, amikor a fegyverletétel helyszínéül Világost választotta, ésbizonyára az is közrejátszott ebben, hogy Bohusné az unokatestvére volt. Antónia később barátnője, Brunszvik Teréz kérésére jegyezte le a fegyverletétellel kapcsolatos eseményeket, amelyek kastélyuk szomszédságában zajlottak le. Szeretnék felolvasni néhány sort ebből a feljegyzésből:
    „Augusztus 13-án délelőtt tíz órakor indult meg az egész menet a táborba. Leírhatatlan, fájdalmas, szívszaggató volt a búcsú a tábornokoktól és tisztektől, kik közt többen voltak házunk régi barátai. Elmondhatom, hogy kevés hely van a földön, hol annyi férfikönny elhullott, mint ekkor Világoson. Sok fájdalmas csalódás, sok szomorú esemény emléke vonul át éltemen, de mindnyája közt sohasem éreztem kínzóbb, mélyebb fájdalmat, mint mikor e bús halottas menetet, egy sírba induló hős nemzet halotti kíséretét néztem; néztem kínos könnyekkel szememben, áldó jó kívánatokkal szívemben; néztem soká, ameddig csak szemem elkísérheté.”
    E hős nemzet sírba indulásánál tehát ott volt egy asszony, de az ítéletet a férfiak hozták meg. Ferenc József császára következő utasítást adta Haynaunak: „...a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”
    A bíróság az aradi tizenhármakat két szempont alapján választotta ki: egyfelől mindegyikük a császári hadsereg tisztjeként kezdte meg katonai pályafutását, másfelől valamennyiükről elmondható volt, hogy önálló seregtesteket vezettek. Még az a Lázár Vilmos is ide tartozott, akit Bem az utolsó napokban nevezett ki ezredesnek, és a világosi fegyverletételkor állt először egy seregtest élére. Fegyveres lázadással vádolták őket, amit a Függetlenségi Nyilatkozat kiadása — 1849. április 14-e — után szolgálatban maradók esetében felségárulásnak minősítettek.
    A törvényszék valamennyi honvédtisztet kötél általi halálra ítélte, négy fő esetében azonban enyhítésért fellebbeztek Haynauhoz, aki így az ítéletet golyó általi halálra változtatta. A honvédtisztekkel párhuzamosan gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke ellen is eljárás indult. Haynau az ő esetében is ragaszkodott a legmegalázóbb kivégzési módhoz, az akasztáshoz, azonban Batthyány egy, a felesége által bejuttatott tőrrel olyan sérüléseket tudott magának okozni, amelyek lehetetlenné tették az ítélet — ilyen — végrehajtását.
    A világosi fegyverletételt közvetlen közelről átélő Bohusné Szögyény Antónia a szabadságharc leverése után továbbra is segítette a volt honvédeket. Az aradi várbörtönben gyakran látogatta a rabokat, gyűjtéseket szervezett számukra, ami miatt Haynau többször magához hívatta. A világosi kastélyt az osztrákok figyeltették, házkutatást is tartottak, mert úgy vélték, hogy ott rejtették el a Szent Koronát.
    A miniszterelnök és a tizenhárom, Aradon fogva tartott törzstiszt kivégzését Haynau szándékosan október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulójára időzítette, amivel egyértelművé tette, hogy az eljárások célja a bosszú és nem az igazság.
    Ezen a szomorú napon, Aradon, hajnali fél hatkor — a négy golyó általi halálra ítélt honvédtisztet — Lázár Vilmost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt és Schweidel Józsefet — végezték ki először, utánuk következtek a kötélre szánt tábornokok: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és végül utoljára Vécsey Károly. Batthyány Lajost ugyanezen a napon, Pesten az esti órákban állították kivégzőosztag elé, majd a ferencesek belvárosi templomában helyezték végső nyugalomra.
    De ne feledkezzünk meg a további vértanúkról sem, Kazinczy Lajosról, Ormay Norbertről, Ludwig Haukról és Lenkey János honvédtábornokról!
    Az aradi vértanúk és az első felelős miniszterelnök jogtalan meggyilkolása, valamint a'48-as hagyományok ezután beépültek a magyar nemzet tudatába. A 19. század második felében minden család ismerte a mártírok sorsát, a gyermekek ezen a történeten nőttek fel, a '48-as szellem mindenkiben éléken élt.
    Közel három évtizeddel később, 1875. október 8-án, Budapesten világra jött egy kislány, akit szülei Cécilenek kereszteltek. Ennek a sokszínű felmenőkkel rendelkező kislánynak a gyermekkorát meghatározta 1848 hazafias szelleme. Anyai nagyszülei, különösen nagymamája, Tüköry Hermin sokat mesélt unokájának a régi divatról, negyvennyolcról, a családról és a régi házról, ahol éltek az elődök. Neki köszönhető az is, hogy Cécile alig volt tízéves, amikor már könyvtárat kívánt magának, és minden pénzét könyvekre költötte. Barkassy Imre, a nagypapa 1849-ben hatalmas piros-fehér-zöld lobogót tűzött ki a Fürdő utcai házra. Az osztrákok lövették ezért a ház homlokzatát, de nem tudtak benne nagyobb kárt tenni. Amikor végül lebontották, megtalálták a falban ragadt bombát, amely ezután mindvégig az időközben felnőtté váló és a hazájáért mindig tenni akaró Cécile dolgozószobájában volt.
    Tormay Cécile születésének 143. évfordulójához közeledve az aradi vértanúkról és első vértanú miniszterelnökünkről is meg kell emlékeznünk. Fel kell idéznünk őket, mert Tormay Cécile és hatalmas asszonytábora sem mulasztott el egyetlen október 6-át sem a két világháború között. 1848 szelleme igazodási pont volt számukra, ahogyan az első világháború is. '48 és a háború hősei mindig példaképként álltak előttük, és minden cselekedetüket az őseik iránti tiszteletük vezérelte.
    Az asszonyok jelenlétére 1918-ban is nagy szükség is volt, mert a hős nemzet ismét a sírja felé igyekezett, csak ezúttal nem ellenséges nemzet akarta legjobbjainkat megsemmisíteni, hanem magyar ember tört a másik magyar ember, saját testvére életére. A magyar asszonyoknak Tormay Cécile vezetésével azonban sikerült ezt a sírja felé meginduló nemzetet megmenteni és más irányba terelni, de hozzá kell tenni, nem sokon múlott, hogy ez másképp legyen.
    Épp ezért gondolom azt, hogy szerencsés volt az az ember, aki ismerte ennek az asszonytábornak a vezérét, aki csak egyszer is átléphette ennek a mögöttem lévő háznak a kapuját, és betérhetett hozzá néhány szóra. Szerencsés volt, még akkor is, ha e táborba való tartozás mindenki számára csak a folytonos munkálkodást jelentette.
    Ha ez a ház, és különösen ez az utca beszélni tudna hozzánk, sok titkot mesélne nekünk. Elmesélné, hogy 100 évvel ezelőtt innen indult útjára az a nemzetmentő gondolat, amelyhez hasonló azóta sem született magyar ember lelkében. Beszélne arról, hogy Tormay Cécile itt adott találkozót azoknak az asszonyoknak, akiket érdemesnek tartott arra, hogy ebben a nemzetmentésben részt vegyenek: Zichy Rafaelné Pallavicini Edina, Mikes Árminné Bethlen Klementina, a Ritoók-nővérek, Ágoston Gézáné, Ráday Gedeonné, Klebelsberg Kunoné, Csiky Jánosné csak néhány azok közül, akik Tormay Cécile üzenetét megértették, akik örökségét megőrizték és halála után is tovább vitték. Tormay Cécile neve és életének legnagyobb alkotása, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége összeforrott ezeknek az asszonyoknak a nevével és áldozatos munkájukkal. És végül, ez az utca elmondaná azt is, hogy valamikor neves, művészi ambícióit feláldozó lakója után néhány évig Tormay Cécile utcának is hívták.
    És nekünk azokról az asszonyokról kellene példát vennünk, akik már Tormay Cécile 1937. április 2-án bekövetkezett halála után néhány nappal döntöttek arról, hogy örökös elnökük számára emlékszobát rendeznek be a MANSz-székházban, Budapesten köztéri szobrot állítanak, az utcát pedig, ahol hosszú évtizedekig lakott, róla nevezik el. Ezek a tervek mind megvalósultak, ma pedig, több mint hetven év múltán, már egyiket sem találjuk eredeti helyén.
    Tormay Cécile szelleme mégis él, mert ma itt vagyunk, és rá emlékezünk. Meggyőződésem, hogy ő hívott ide minket, és ő segíti azoknak az erőfeszítéseit is, akik meg akarják őrizni életének és tetteinek tanúságát egy jobb kor számára.
    Ahogyan első életrajzírója, Hankiss János írta róla, „nem akart viasz lenni a véletlen kezében, mert nem is volt rá képes.” Valóban, ő maga akarta alakítani az eseményeket, és az őt követő asszonyokat is arra ösztönözte, hogy könnyen formálható viasz helyett viselkedjenek kovászként: tartsák össze a családot és a nemzetet!
    Ennél nagyobb örökséget, ennél nagyobb útmutatást még senki nem hagyott nemzetére, ezért akinek nemzete és családja bármilyen módon is fontos, annak fel kell ismernie Tormay Cécile örökségét, annak minden október 8-án és április 2-án meg kell dobbannia a szívének, ahogyan megdobban mindannyiunk szíve október 6-án is a vértanúkért.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

Tisztelt Ünneplők, kedves Régi és Új Barátok!

Keresztény ember számára nem lehet véletlen, tehát hisszük, hogy 1875. október 8-án, ami később Magyarok Nagyasszonya napja lett, nem véletlenül adta nekünk a Jóisten Cicellét, Tormay Béla és a Tüköry-leszármazott Barkassy Hermin lányát. (..) Nincs még egy írónőnk, sőt, írónk is alig, aki Európa szellemi kincseiből többet hozott volna, és többet adott volna, ugyanakkor magyarságát jobban értette és élte volna, mint Tormay Cecilia. Firenze után Párizs vetette rá vigyázó szemét. A szüfrazsettek hazugságai után, Cécile igaz mesékkel ejtette bámulatba Európát. Lehetett volna dúsgazdag és Nobel-díjas. De végleg hazajött övéihez.
    Tormay itt lakott három évtizeden át, az első emeleten, itt születtek regényei, mint „A régi ház”. Nem erről, hanem ősi, Duna-parti házukról szól. Az a '48-as Pest, a régi Haza története, az a történet megérteti velünk, hogyan és miért lettek a német fölmenők, miként az aradi vértanúk és annyian magyarrá. Ezért is gyűlöli a polkorrekt média, vagyis akiktől alig lehet érteni bármit, ami nekünk életbevágóan fontos. Ebben az infernális zajban még nem idézzük a nagyasszony szavait, ezt a Szt. Rókus kápolna és kórház előtt tesszük, ahol ugyan még nagyobb a zűrzavar, de Isten közelsége érthetőbbé teszi a szavakat.

    „Elmult századok férfisorsát, férfivitézségét kőbe vésték, pergamenra írták, regősök dalolták. Asszonyok sorsát, asszonyok hősiességét csak akkor jegyezték fel, mikor férfivégzetet vállaltak, különben kőbe se vésték, pergamenra se írták, regősök se dalolták. És az igazi asszonyi sorsok, a láthatatlan, a halk, az igazi asszonyi hősiességek emlékei elenyésztek volna a semmibe, ha a régi szőttesek, hímzések, öltések nem tudnának mesélni. (...)
    És míg az Anonymák e krónikái kőnél, pergamennél, dalnál igazabbat mesélnek az Őshazáról, honfoglaló vándorútról, ájtatos és vadzimankós századokról, magányosan egyedül ők mesélnek ősanyákról, elfojtott könnyekről, néma sóvárgásokról, büszke tűrésekről, hősi várakozásokról: elmult asszonyi sorsokról.”
    /Tormay: „Anonymák krónikái”/

    Nem akarok ünneprontó lenni, mégis kénytelen vagyok rá. Ünnepelni szent kötelességünk, ugyanakkor ez nem homályosíthatja el a látásunkat. Ismét háború van, világháború. Mind tudjuk vagy sejtjük. De aki bizonyosságot akar, olvassa el a ma hiteles krónikásainak könyveit. Ha kell, olyanét is, akivel ugyan nem mindenben érthetünk egyet, és nem Tormay költőiségével, azonban hasonló bátorsággal szállt szembe a hazugsággal, amely kiszolgálja a hódítókat. Oriana Fallaci: „Az értelem ereje” című könyvében a mai döbbenetes valóságot leplezi le, amely alig olvasható másutt. (..)
    Az egyetlen fegyverünk, amit Tormay, a példaképünk, már 1918-ban megírt: Ébredjetek! Az Ismerős Arcok költője, Nyerges Attila ugyanerre hív: „Az író dolga, hogy igazat írni — soha ne féljen.” Az első lépés: nem félni, és a második: igazat írni. Igazat beszélni. Sohasem féligazságot.
    Azután pedig a tettek következnek. (..) A török áfium ellen csak az talált orvosságot, aki előbb fölébredt, és az áfiumot megértette. Azután pedig nem a félelem, hanem a cselekvés lett úrrá rajta. Csüggedéssel nem lehet túlélni a hajótörést, még jó mentőcsónakban sem. Ahhoz hit szükséges.
    A Kapisztránok, a Zrínyiek, az egri asszonyok, az aradiak, meg sorstársaik, a bujdosók hite. A magyar paraszt és a nemesség, a Tormayak, a Zichy Rafaelnék és a magyar nagyasszonyok, sőt, minden magyar és nem magyar asszony és férfi becsülete és hite tartotta meg Európát, annyi vész között. A tőlük kapott hagyományos muníciót ki kell csomagolnunk. Meg kell értenünk, és meg kell cselekednünk.
    Az áldozatokat meg kell hoznunk. Akiért a harang szól, ismét mi vagyunk. A harang Európáért szól. Ne felejtsük el, hogy a déli harangszót mi adtuk a világnak. Legyünk büszkék rá, és ennek megfelelően éljünk, öntudattal, de önsajnálat nélkül. (..)
    Mi mindig nagy dolgokra gondolunk, elvesztett területekre, elszakított testvéreinkre. És nem is szabad lemondanunk róluk. Hanem önsajnálat helyett egy izzadsággal végzett munka, egy jó ebéd, egy letörölt könnycsepp, egy ölelés, egy elolvasott Gulácsy Irén-könyv vagy Mályusz Elemér Vörös emigrációja — néha ilyen kisebb-nagyobb drágakövekből épül újra a Haza. A köveket nem egymásra kell dobálnunk, akkor sem, ha a másik nem ugyanúgy lát mindent, ahogyan mi. Azt nézzük, amit ugyanúgy látunk!
    Az előbb nem véletlen hagytam ki a fölsorolásból — sokak mellett — éppen az ünnepelt Tormay Ceciliát. Ő sem magát reklámozta a Napkelet olvasóinak, sőt éppen ezt megtiltotta. Azok munkáját tette közkinccsé, akik nem álltak magyarellenes platformon. A teljes magyar nemzeti művészet és tudás, az igazi történelem mélységes mély ősi kútjából merített. A Napkeletet, ami ezt a kincset felhozta a kútból, és amit előlünk eddig titkoltak, már mindenki olvashatja. Körünkből Balázs Ibolya és Szőke György testvérünk sokéves áldozatos munkával digitalizálta a szétporló lapokat. Olvassuk végre az OSZK honlapján, és csodát fogunk találni! Szinte egyedül ez a lap volt egyszerre keresztény, konzervatív, magyar és mégis — a szó jó, és mai értelmében is — modern!
    Tisztelt Ünneplők! Azzal, hogy megéljük a magyar hagyományokat, a családot megtartó hétköznapokat, és másokat is erre bíztatunk, azzal tudjuk menteni a még menthetőt. Nekünk magunknak kell a szellemi honmentést és a hon-visszafoglalást folytatni, ne várjunk vele senkire! Ahogy az ősi küldött mondotta: „Mindig egy szál kardban van a többi kard győzelme!”
    Ahogy előbb a Kőfaragó — volt és leendő — Tormay Cecil utcai táblánál, itt, R. Törley Mária szobránál ugyancsak hálás szívvel helyezzük el koszorúinkat a Józsefváros által küldött koszorúval együtt a 80 éve elhunyt, és 142 éve született Tormay Cecilia köszöntésére.

(Részletek a Tormay Cécile Kör által 2017. október 7-én megtartott ünnepségen, Jobbágy Éva által mondott beszédből (szerkesztett változat), mely a Kőfaragó — volt és leendő — Tormay Cecil utcai táblánál majd a Szt. Rókus Kórház előtti szobornál hangzott el népes ünneplő előtt.)

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

Tormay Cecília halálának 80. évfordulóján országszerte megemlékeztek.

Ezek közül két eseményről számolunk be részletesebben. A Tormay Cécile Kör a józsefvárosi önkormányzattal közösen tartott megemlékezést. Jobbágy Éva, a Tormay Cécile Kör alapító-vezetője mondott bevezető beszédet, melynek szerkesztett változatát közöljük:

    Tisztelt megemlékezők!

    Tormay Cecília 80 éve, 1937. április 2-án adta vissza lelkét Teremtőjének, míg Arany János 200 éve kapta meg azt március 2-án. Mi a kapcsolat köztük a kerek évfordulókon túl, kérdezhetjük, és mielőtt elfogna a hév, hogy netán túlzásokra ragadtassam magam, hadd idézzem Hankiss Jánost, az írónő kiváló monográfusát:
    „Tormay Cécile azok közé az egészen nagy művészek közé tartozik, akiknek kezén a ballada nem válik sem rémhistóriává és idegköszörűvé, sem holdfényes borzongás széles gesztusává. Mint Arany János, ő is hozzáérik a balladához, amikor eljön annak az ideje és későbbi novelláskötetei, de egyik-másik regénye is sokat köszönhetnek a ballada ihletének.”
    Én csak azt teszem hozzá, hogy Tormaynak 1918-tól sajnos egész élete balladává lett. A kapcsolat Arany és Tormay között azonban egyben valóságos is. Hogy pontosan mit értek ez alatt, arra hamarosan rátérek. Addig legyen elég annyi, hogy a kis Cecil első számú példaképe Arany volt, és az is maradt.
    (A kapcsolatról maga Tormay Cecília írt a Küzdelmek, emlékezések kötetbe gyűjtött ESZEMBE JUT EGY RÉGI NAP c. elbeszélésében, mely a honlapunkon megtalálható — részletei szintén elhangzottak a megemlékezésen.)
    Mondhatnánk persze, hogy akinek Arany költészete és nyelvezete nem csodálatos; aki nem érzi, hogy ez mennyire kegyelmi ajándék egy népnek; vagyis akinek Ő nem példaképe, az nem is magyar. Tormayt érte, és éri ilyen vád, de van-e olyan rágalom, amit még nem találtak ki ellene??? A valóság pont ennek ellenkezője! A már tizenévesként hat-hét nyelven folyékonyan olvasó és beszélő csodagyerek, Tormay Cécile, akinek fölmenői közt nemcsak kurucivadékok, de németek és hugenotta franciák valóban voltak, s aki eredetiben falja a világirodalmat, mégsem idegen földön talál és keres példaképet, hanem ősei választott és életük árán is vállalt-védett hazájában, Magyarországon. Tormay nem külföldön képzeli el életét, noha Firenze és Párizs legkényesebb ízlésű irodalmi szalonjai versengenek érte. Nem idegeneknek adja el művészetét — pedig a német kiadók éveken át keményen harcolnak Tormay írásainak kizárólagos kiadási jogaiért. És nem is itthon adja el a lelkét, mint sokan azok közül, akiket bálványként tanítottak imádnunk. Nem menekül el, vagy marad külföldön, sőt, éppen akkor jön haza, amikor európai népszerűsége csúcsára jut.
    Petőfi elment innen, hogy meghaljon a hazáért, Tormay hazajött meghalni. És élni, ami nem ritkán rosszabb volt. Leteszi inkább a tollat, amiért pedig mindent föláldozott már: magánéletet és békességet. Hátrahagyja firenzei múzsáját, 1914-től itthon lesz ápoló, ahogy a hétköznapi, tisztességes nők. Róluk, akiknek nem a karrier és az önmegvalósítás volt a lényeges, róluk hallottunk, és hallunk legkevesebbet az utóbbi 70 évben...
    1919-ben Tormay itthon bujdosik, miközben még bátor és tisztességes arisztokraták és polgárok is fejveszetten menekülnek a vörös terror elől. Halálos ítélettel a feje fölött, de itthon marad. Rendületlenül, ahogy Reményik Sándor is. Tisztelet azon nem keveseknek, akik megmaradtak idehaza! Ezért van még Magyarország. Ahogy a velszi bárdok csökönyösen megmaradtak velszinek, — úgy maradt meg a mi bárdunk, krónikásunk, Tormay Cécile magyarnak. De míg velszi bárd ötszáz akadt a ballada szerint, nálunk csak egyetlen ember, sőt, egyetlen nő merte kimondani és leírni a valóságot, az igazságot. Hát ezért ítélnék ma is tűzhalálra azok, akik megmaradtak a kommunista eszmék éltetőinek.
    Tormayt majd az Akadémia jelöli irodalmi Nobel-díjra, amit azonban sem 1936-ban, sem 1937-ben nem kap meg. Sovány vígasz, hogy sokak mellett nem kapta meg Lev Tolsztoj és Arthur Miller sem... Mert ha Tormay megkapta volna, (amire nagy esélye volt), akkor nem lehetett volna őt kiretusálni a világirodalmi és magyar irodalmi kánonból. Akkor észre kellene venni, hogy prófétikus művészete ma még aktuálisabb, súlyosabb és szebb, mint akkor, amikor írta. Akkor talán ő is kiérdemelné a „különleges bánásmódot”, ahogy például a Nyugat — burkoltan szabadkőműves — folyóirat írói kiérdemelték. Az ő életművükből ugyanis csak arról tudhat az olvasó, ami ma polkorrekt. Valóban követendő ebben csak az lehet, hogy a művészt — és senkit — nem szabad kiragadni környezetéből és korából, melyben született. Nem lehet pellengérre állítani és cenzúrázni olyasmiért, ami akkor természetes volt. Nem okos és etikus tökéletesen mai mércével mérni fölmenőink tetteit, mai szóhasználattal értelmezni az ő gondolataikat. Mert ezzel nem kevesebbet állítanánk, minthogy okosabbak vagyunk minden fölmenőnknél, s ítélkeznünk kellene fölöttük.
    Tormay Cecília ma ilyen ítélet alatt áll, s így továbbra is elhallgatásra van ítélve a hatalmasságok által. Nemegyszer azzal magyarázzák ezt nekem, hogy „megosztó” személyisége és életműve miatt nem lehet őt visszaengedni példaképeink közé. De kérdem én: a legtöbb nagyság nem (volt) „megosztó”? Nem az Szent István vagy Rákóczi? Nem az Kossuth és nem az volt Széchenyi? S vajon Luther vagy még előbb maga — horribile dictu — Jézus Krisztus?
    Akiknél az igen igen, és a nem nem, azok mindig megosztóak, és azok is lesznek. És magányosak. Tormay Cecília is — anélkül, hogy az említettekhez hasonlítanám — magányos maradt, miközben magyar asszonyok százezreitől követve vállalta a legnagyobb áldozatot: magyarrá válni és magyarnak megmaradni! Tömegek várták, és ujjongtak mindenfelé, amerre ment, mégis magányos maradt, mert azon a keskeny úton, amit választott, csak egyedül lehet végigmenni...
    Regénytrilógiájában, amit fő művének szánt, az ősi küldött hiába keresi a gyökereit, az ősi magyar vallást, mert az utolsó táltos néma. Micsoda párhuzam és egyben micsoda paradoxon! Tormay Ceciliát elnémítják a mai napig — mert nem maradt néma... Látszólag hiába áldozza föl művészetének legjavát és egész életét, Trianon jóvátétele érdekében, nem tudja befejezni élete fő művét. Nem éri meg az első bécsi döntést, Trianon felülbírálatának kezdetét. Könyvében a táltos néma: a valóság hű lenyomataként, hiszen az igaz ajkak — ahogy a „talpak” is — némák. Ha pedig nem, addig üldözi őket a hatalom, amíg „elnémulnak”. Ám ez a némaság — mint a zenében a szünet: csúcspontja a muzsikának. És a csend sokkal kifejezőbb a lármánál.
    Tormay Cecil már életében szemet szúrt a hatalmasoknak. Megtörhetetlen jellem, egy európaiból magyarrá született géniusz, akit nem lehetett semmi áron — vagy mint sokakat akár aprópénzen, kávéházi asztalok mellé züllesztve — megvásárolni. S nem lehetett nagy ígéretekkel, sem sunyi ultimátumokkal, vagy fenyegetéssel, még halálos ítélettel sem megtörni. Csak sejthetjük, milyen gyalázatosságok történtek volna vele, ha megéri. A Jóisten őt ettől megóvta, és 80 éve magához szólította.
    Emlékezzünk Nagyasszonyunkra, aki ma is bujdosva küzd érettünk, a magyar sors jobbra fordulásáért, a magyar jövőért. És ami a lényeg: olvassuk őt, újra és újra, addig, amíg igazán megértjük. Tormay ugyan csodálatos saját szimbólumrendszert épített föl, mégsem kell sorai közt olvasnunk, mert éppen soraiban látjuk meg a keskeny utat, amelyen járnunk kell, amelyen — ahogy ő írja: „a csodaszarvas jár előttünk...”
    A mitológia szeretete, az ősi vallás vágya a katolikus és a református, erős keresztény hit benne — és milliónyi fölmenőnk lelkében — sohasem ütközött egymással, ahogy ma gyakran szomorúan tapasztaljuk. Ebben is példát kell vennünk tőlük. Kérem, hogy a hála koszorúit helyezzük el lakóháza falán, a volt és leendő Tormay Cecil utca 3-ban.

(Elhangzott nagyobb részt a — MANSz által emelt és kommunisták által levert emléktábla helyén az eredetihez hű másolatban készült — Tormay-táblánál 2017. április 1-én)

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

Kutasi Roland | 2017-04-06 15:39:45

Tormay Cécile-ről az Emlékpontban

A nyolcvan éve elhunyt Tormay Cécile-ről és az általa vezetett Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségéről tartott rendhagyó történelemórát csütörtökön a hódmezővásárhelyi Emlékpontban Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze. A szervezet csoportja Hódmezővásárhelyen ötszáz fővel alakult meg, s végezte elsősorban karitatív tevékenységét.

    — Kétszer is jelölték irodalmi Nobel-díjra az 1875-ben született Tormay Cécile-t, a sokoldalú műveltséggel rendelkező, több nyelven beszélő írónőt és közéleti szereplőt, akinek művei Európa-szerte ismertek voltak — mondta el a történész a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános iskola diákjai számára tartott rendhagyó órán. A szerző legismertebb műve, a Bújdosó könyv az 1918-1919-es évek történéseit rögzítő napló, amelyben a szerző megjelenítette a politikai élet történéseit, így az őszirózsás forradalmat, vagy az első magyarországi kommunista rendszerkísérlet, a tanácsköztársaság eseményeit, így a nyugat-európai közvélemény a fordítások által kaphatott képet a hazai történésekről.
    A trianoni eszme ébrentartására jött létre 1919-ben a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, amelynek számos vidéki szervezete között létre a 420 tagot számláló vásárhelyi csoport 1921-ben. A tagok között főleg pedagógusokat, a magyar szellemiség iránt elkötelezett hölgyeket talált a történész kutatásai során, a szervezet első vezetője a fővárosból Hódmezővásárhelyre érkezett Barabás Istvánné volt, az óvónőképző megbízott vezetője, majd tanára.
    Az országos elnöki tisztet betöltő Tormay Cécile 1921. november 12-13-án látogatta meg a vásárhelyi csoportot és a részvételével a Fekete Sasban rendezett jótékonyági est bevételét a Vásárhelyen megvalósítani tervezett első világháborús emlékmű létrehozására ajánlották fel.
    A vásárhelyi szervezet vezetője volt még a későbbiekben a város polgármesterének, Soós Antalnak a felesége, Ábrai Aranka, majd a szervezetet az 1945-ös feloszlatást megelőző két évben Dr. Ocsovszky Vilmosné irányította.
    A szövetség szervezetett közéleti esteket, szövő- és varrótanfolyamokat a lányok és asszonyok számára, népszerűsítették a vásárhelyi hímzést és az általuk készített termékeket értékesítették, míg a bevételből szegény sorsú gyermekeket támogattak, de feladatot vállaltak a politikai választási kampányokban is. Egy alkalommal az ismert írónő, az akkor Vásárhelyen tanító Szabó Magda is tartott előadást a szervezet egyik irodalmi estjén Kosztolányi Dezsőről.
    A szövetséget — amelynek volt, amikor az országban egymilliós tagsága volt — végül a szovjet megszállást követően feloszlatták. Ezt azonban Tormay Cécile nem élhette meg, 1937. április 2-án elhunyt. Műveit a kommunista rendszer beköszöntével száműzték az irodalmi életből, könyvei csak a rendszerváltást követően kerülhettek újra nyomdába.

(Forrás: Emlékpont, Arany-Tóth Attila)
http://promenad.hu/cikk/tormay-cecile-rol-az-emlekpontban-176500

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A Tormay Cécile Kör — ígéretéhez híven, a mellékelt levél szerint — átadta kárpátaljai iskolának gyűjtő honfitársainknak azt összeget, amely a Józsefvárosban 2015. december 18-án megtartott rendezvényén az adakozásból gyűlt össze, sőt kiegészítette. Reméljük, hogy sokat nélkülöző kis honfitársaink fájdalmait, ha csak kevéssé is, de enyhítettük vele.

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

Részlet a Vigadóban, 2015. november 13-án elhangzott ünnepi beszédből:

„Köszönjük ezt a gyönyörű születésnapi ajándékot! Újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Bejelentem, még egyhez. A Tormay Cecile Kör tagja, a gyöngyösi Szőke György könyvtáros évek óta digitalizálta a Napkelet folyóiratot, és elkészült vele, olvasható az OSZK honlapján.
    A magyar nyelv napján kaphatunk-e annál szebb ajándékot, minthogy Tormay mondatait hallgatjuk? S kaphat-e méltóbb csokrot a Nagyasszony, mint azt, hogy mi, az utódok, újra olvashatjuk a folyóiratát, éppen mától, amikor szellemi társának 140. születésnapját is ünnepeljük. Klebelsberg Kunóról beszélek, aki ragaszkodott ahhoz, hogy Tormay szerkessze a lapot. Egy olyan lapot, ahol nem a pénz és az erotika a fő téma, amely konzervatív és hagyománytisztelő. Amely elsiratja a háború, '19 és Trianon áldozatait, és lelket önt a kivéreztetett magyarságba.
    Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy megajándékozott minket Tormay Cecillel, aki a magyar asszonyok százezreit fogta össze ezzel a céllal, és mellette döbbenetes erejű szónok, irodalmi szervező, s diplomata lett, noha egyiket sem ő akarta. Egyedül művész akart lenni, Gabriele D' Annunzio, a költőgéniusz, a konzervatívnak nem mondható Anatole France, a francia irodalom Halhatatlanjai és más irodalmi Nobel-díjasok csodálták Tormay írásművészetét. Firenzei és párizsi irodalmi szalonok, német és francia kiadók versengtek érte. Idehaza divat lett kívülről idézni „A régi ház” varázslatos mondatait. A közönség ugyanúgy szívébe zárta, mint a szakma. És ő mégis ember akart lenni, inkább, mint művész.” (Jobbágy Éva)

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

Jobbágy Éva: Ünnepi beszéd Tormay Cécile évfordulói alkalmából
POLÍSZ ONLINE FOLYÓIRAT
A cikk ide kattintva olvasható

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

Sokan vannak országszerte, akik öntevékenyen lesznek részesei Tormay Cécile és a Napkelet népszerűsítésének. Az alábbi levél egy a számos közül. A TCK mindenkit erre bíztat: a saját szavak, a saját felismerések sokszor előbbre visznek, mint amikor szakértők előadásait hallgatjuk. Ne várjunk másokra, igenis a magunk erejéből hívjuk föl a figyelmet azokra, akiket 100 éve nemcsak Magyarországon, de az egész világon ünnepeltek, és példaképüknek tartottak. (-jé-)

Kedves Éva!

Az előző évi Rákóczi Szövetség és a Benedek Elek Könyvtár által szervezett előadásom után, most a nyugdíjas debreceni könyvtárosok kértek fel, hogy tartsak egy előadást Tormay Cécile-ről.
Nagy örömmel tettem eleget ennek a kérésnek!
Az előadás utáni beszélgetés még inkább fokozta örömömet!
Elsősorban az életrajz és az életmű fontosabb könyveinek ismertetése mellett a Napkelet folyóirat jelentőségéről, az itt megjelentetett, a lap által felkarolt fiatal írókról beszéltem.
Bárcsak minél több helyen megtehetnénk ezt!

    Üdvözlettel: Kántor Béla

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A TORMAY-ÉV PROGRAMJAI IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETŐK

Meister Éva színművésznő februári előadásának meghívója itt olvasható.

Kedves Honfitársak, Tormay Szalon Vendégek és a Tormay Cécile Kör!

November 24-én — a Tormay Cécile-év zárásaként — megtartottuk az idei utolsó Tormay Szalont. Hálás köszönetünk, hogy eljöttetek, és együtt sírtatok-nevettetek velünk Meister Éva páratlan estjén. Azoknak is köszönünk mindent, akik most nem jöhettek, de évek óta, és/vagy a Tormay Cécile-évben annyi áldozatot hoztak. Nagy segítség volt minden mozdulat, feladat, amit elláttatok, ami tovább építette a régi Hazát...
    Jótékonyságotoknak köszönhetően közel kerültünk ahhoz, hogy színvonalasan kiírható legyen Napkelet pályázatunk. Annyira, hogy 2013 januárjában meghirdetjük a pályázatot! Ebben erősített meg Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is, aki ugyan elfoglaltsága miatt most nem tudott eljönni a Tormay Szalonba, de mindig velünk volt a Tormay Cécile-évben, amikor az nagyon fontos volt, és többször — pár napja is — fogadott a Parlamentben. Ám túl a sokoldalú segítségen, — kanyarodjunk még vissza a Tormay Szalon november 24-i estjéhez, ahol a fentieken kívül valami más is történt.
    ÁRVA BETHLEN KATA : MEISTER ÉVA — és mi
    Megtörtént az a csoda, amit — hitem szerint Isten kegyelméből — csak a legmagasabb fokú művészet teremthet. A marosvásárhelyi színművésznő szalonunkba hozta elfelejtett hagyományainkat, őseink sorsát, Erdélyt s a mi önmagunkat. Lehettünk sorstársak, akik az idő szétszaggató — és egyben összekötő — rostáján át is látjuk az előttünk szenvedőket, a kirostáltakat, az értünk élőket. Szinte elértük őket kezünkkel, ha feléjük nyúltunk. Férfiak sírtak közöttünk, és asszonyok törölték könnyeiket. Meghallottuk a harangszót, mely értünk szól. Rokonokká, társakká váltunk a szalon szűk terében, és az asztal körül, mert részt vettünk az alkotásban is.
    Hankiss János — a Napkelet kiváló irodalomtörténész kritikusa, Tormay Cécile monográfusa — a művészet e jelenségét több tanulmányában vizsgálta, elsősorban író és olvasó vonatkozásában. Úgy fogalmazott, hogy (az értő-érző) olvasó a mű társszerzője. S mennyivel erősebben érezhettük ezt e drámai esetén! Ahol a szerzők sora szólt felénk: Árva Bethlen Katán kívül az, aki először fölfigyelt a történetre, még inkább, aki és amikor irodalmi művet csinált belőle. Majd aki — megtartva az eredeti értékeket — továbbformálta, olyanná, ami egy mai tér-idő- körülmény dimenzióban új értelmezést is kap. Aki írt belőle egy kitűnő drámát, mint Kocsis István. Társszerző volt, aki hasonló okokból, vagy éppen kényszerűségekből, ám saját tehetsége okán „csak” annyit tett, hogy (jól!) „meghúzta” a szöveget. Társzerző az előadóművész — de mennyire! — akin legvégül áll vagy bukik, hogy hitelesen akarja, és tudja-e közvetíteni az eredeti ősigazságot és mindazt, amitől mély közösségi élménnyé válik a darab. Ez utóbbi kettő Meister Éva színművésznő érdeme. Köszönjük! S nem tudjuk eléggé köszönni, hiszen mindezt olyan tehetséggel és szerényen teszi, ami csak a legnagyobbak kiváltsága.
    De végül, hadd ismételjük: társszerző a közönség, ha értékrendje azonos az összes fölsorolt társszerzővel, ráadásul megtiszteli az előadást azzal, hogy félreteszi minden más baját, és teljes lelkével vesz részt a teremtésben. Előre elképzeli, hogy művészetet fog kapni, bízik abban, hogy az előadás után gazdagabb lesz, mint előtte. Hisz benne, hogy a kegyelmi állapot bekövetkezik, és megmerítkezhetik a tisztító forrásban. Ez nem kis teljesítmény. Itt nem arról van szó, hogy elücsörgünk egy-két órát, és melegszünk. Itt közösség formálódik. Ebben ott van egész Magyarország velünk, ott van bennünk a világ minden fájdalma, de ott csicseregnek a madarak is, ha a Jóisten mosolyt küld nekünk, hogy azután ismét összeomoljunk, ha az ördögi hatalmak fedik el szemünk elől a napfényt. Ennek a fény-árny- játéknak az irányítása — minden veszélyével — az előadóművész kezében összpontosul. Itt hajszálon múlik minden: a tragédia egy óvatlan pillanatban nevetségessé válhat, ha az előadó nincs szakadatlanul helyzete magaslatán, mint a légtornász. Ha nem tudja tehetsége legjavát adni, akkor a közönség sem képes őt támogatni, akkor nem jöhet létre művészet. És a közönség ezért mégis társszerző, valóban, mert szilárd alapot kell nyújtania az előadóművésznek, aki az összejövetel papja. Ez az a SZÍNHÁZ, csupa nagybetűvel, amit annyira keresünk, és legtöbbször annyira hiányolunk! Meister Éva — egész lényével és élettörténetével hitelesítve — ihletetten, Thália papnőjeként végezte a szertartást. Mindannyian egyként avatódtunk be. Tisztelt Honfitársaink! Tormay Cécile körön és szakmán kívül és belül, köszönjük, hogy sikerülhetett. Kívánjuk, hogy minél gyakrabban és többen éljék meg ezt a megtisztulást.

Áldott Adventet és Karácsonyt, boldogabb új esztendőt kíván:

Jobbágy Éva

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A szélsőbal támadt ismét Tormayra?

Újra meggyalázták az irodalmi Nobel-díjra jelölt Tormay Cécile emléktábláját egykori lakóhelyén, a józsefvárosi Kőfaragó — volt Tormay Cecil — utcában. Erős a gyanú, hogy emögött szélsőbalos terroristák állnak.
    Őket irritálhatja, hogy az idei évet a művész halálának 75. évfordulóján Tormay Cécile-évnek nyilvánították, és a Tormay Cécile Kör nagy sikerű konferenciát rendezett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, valamint Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke fővédnökségével Mátraházán. Ezt megelőzően Tormay és irodalmi folyóirata, a Klebelsberg Kuno alapította, Napkelet idén Magyar Örökség-díjat kapott és bekerült a NAT-ba. Ráadásul Tormay életműve, melyet szovjet parancsra tiltottak be, ma is aktuális és modern.
    Tormay a legjobb ízlésű firenzei és párizsi irodalmi szalonok kedvence volt, akinek a baloldali Anatole France a világ legnagyobb nőírói karrierjét jósolta. A háború alatt ápolónőként dolgozott, 1919 elején pedig megalapította minden idők talán legnagyobb civilszervezetét, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, a MANSz-ot. Az általuk emelt, és mások által levert tábla hű másolatát tavaly egy magánszemély helyeztette vissza.
    Tormayt nemzetmentő, óriási hatású civilmozgalma, valamint 1918-19 tragédiájának hű ábrázolása miatt a kommunisták halálra ítélték. A 20-as években ultimátumban szólították föl, hogy Bujdosó könyvét vonja ki a forgalomból, hagyjon föl írói, szerkesztői és közéleti tevékenységével, különben eltiporják. Miután ő rendületlenül folytatta küzdelmét a trianoni diktátum ellen, a zsarolók a fenyegetést beváltották: Tormayt homoszexualitással rágalmazták meg. A koncepciós perben a fölbérelt hamis tanúk bevallották bűnüket, Tormay a pert jogerősen megnyerte, ám egészsége megrendült. A Kúria akkori elnöke az ügyet a legapróbb részletekig ismerte, és a következőt mondta: "Soha tisztább lelket elvetemültebb módon nem rágalmaztak meg!" Tormayt 1930-ban Corvin-koszorúval tűntették ki. 1935-ben pedig a Népszövetség legmagasabb rangú bizottsága élére egyhangúlag (!) választották meg francia javaslatra, Madame Curie utódaként.
    A Tormay Cécile Kör a hazaáruló tettesek méltó büntetését várja. Erre minden remény megvan. Az utcában két térfigyelő kamera rögzíti az eseményeket. A Józsefváros című lap június 26-i száma több cikket közöl a közbiztonság erősítését szolgáló örvendetes eseményekről. Támponttal is szolgálnak: a kerületben ugyanis szélsőbaloldali elemek lakásról lakásra járva uszítanak...
    Aki egyébként Tormay jogerősen megnyert pere utáni ugyanazokat a rágalmakat terjeszti az írónőről, az eleve egy újabb rágalmazási per elvesztésével számolhat. Az írónő emlékének meggyalázásával is csak azt érik el, hogy egyre többen érdeklődnek az írónő életműve iránt. A Tormay Cécile Kör a népszerűsítés más módjait javasolja: országos rendezvényeket kell szervezni, melyeken (a durva támadások után különösen) mind többen fognak részt venni.

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A Tormay Cécile Kör MTI-nek küldött közleménye után a HírTV Célpont című műsorának szerkesztője, Bodacz Balázs megkereste Jobbágy Évát, aki rövid interjút adott a meggyalázott Tormay Cécile emléktáblánál. Mint ismeretes, a MANSz levert emléktáblájának hű másolatát Révész Ferenc saját kiterjedt és azóta is folyó kutatásai alapján, privát adományaként helyeztette el 2011-ben a Budapest, VIII. Kőfaragó utca 3. alatti ház falán. Ebben a házban élt, és alkotott 3 évtizeden át Európa egyik legnagyobb írónője, Tormay Cécile. Itt fogadta dolgozószobájában a hazai és külföldi nagyságokat, akik a legfontosabb kérdésekben kérték tanácsát.
    Az emléktábla védőbevonata megvédte a márványt, a megtisztítás gyorsan megtörtént, ám a betűk aranyozása súlyosan megsérült, ami komoly kárt jelent. A Célpont stábja tervezi, hogy megkeresi Lezsák Sándort, az országgyűlés alelnökét is, akinek koszorúját még vastagon fedi a „tolerancia bajnokainak” vörös festéke. Ugyancsak érdekli az újságírókat a józsefvárosi önkormányzat véleménye: az ő koszorújuk is hasonló állapotban van. Az idei koszorúzás Tormay halálának 75. évfordulóján, április 2-án történt, amelyen Sántha Péterné alpolgármester asszony gyönyörűen emlékezett meg az írónőről.
    Kíváncsian várjuk a rendőrség véleményét, miután a hajdani Tormay Cecil utca két irányból is be van kamerázva, a kamerák éppen a tábla irányába néznek.
    Az interjú a Célpont következő péntek esti (21.30 körül) műsorában lesz látható a Hír TV-ben, tehát a Pünkösd utáni péntek este. A Tormay Cécile Kör reméli, hogy Tormay minél kevesebbszer lesz a szélső baloldali féktelen tobzódás célpontja, bár kétségtelen, hogy rágalomhadjáratukkal és primitív módszereikkel is segítenek fölhívni a figyelmet az általuk örök elhallgatásra ítélt Tormayra. Most már azonban arra lenne szükség, hogy a széles érdeklődő tömeg ne csak a hazugságaikat olvassa az írónőről, hanem inkább a Magyar Örökség-díjas Tormay Cécile ma is aktuális, élénken élő és ható művészetét ismerjék meg. Kétségtelen, hogy ebben akkor bízhatunk komolyabban, amikor végre a nemzeti alaptantervbe kötelezően is bekerül Pest regényének írója, aki meghatározó alakja a XX. századi magyar és világirodalomnak.

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

Tormay Cécile Év: A PoLíSz irodalmi és kulturális lap áprilisi számában megjelent Jobbágy Éva Tormay Cécile szobrának avatásánál mondott beszéde. A Tormay Cécile Kör felvételt készíttetett a szobor avatásáról, és a Nemzeti Értékvédő Egyesülettel karöltve készül a film szerkesztése és vágása.
    Hasonló állapotban van a mátraházai konferencia több órás felvétele.
    A Tormay Cécile Év rendezvényeinek legjelentősebb eseményei ugyan nagy sikerrel lezárultak, ám szeptembertől országszerte tovább folytatódnak a rendezvények. Kérjük, hogy az érdeklődők már augusztustól kísérjék figyelemmel honlapunkat. Szép nyarat kíván a Tormay Cécile Kör.

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A Tormay Cécile Kör a Nemzeti Értékvédő Egyesület segítségével — melyet szívből köszönünk — az alábbi nyilatkozatot juttatta el az MTI-nek 2012. május 23-án reggel:

    A Nemzeti Értékvédő Egyesület és a Tormay Cécile Kör felháborodásának ad hangot, és a tettesek szigorú megbüntetését követeli az irodalmi Nobel-díjra jelölt Tormay Cécile emléktáblájának meggyalázása miatt. A budapesti Kőfaragó utcai — civilek által adományozott — márványtábla megrongálása súlyos provokáció, melynek indítéka egyértelmű: a Bujdosó könyv olyan hiteles kordokumentum, melyet a kommunizmus szellemi örökösei nem bocsájtanak meg. Az általuk elhallgatásra ítélt, ám ma is modern, a legszínvonalasabb európai irodalmat képviselő Tormay ismét egyre népszerűbb. Az egyelőre büntetlen rágalomhadjárat és a festék azok érdeklődését is fölkelti, akik nem ismerik művészetét. A mátraházai Tormay-Napkelet konferencia résztvevői Szerb Antallal és Anatole France- szal együtt vallják, hogy Tormay Cécile helye az irodalom legnagyobbjai között van. Mint ismeretes: a 75 éve elhunyt írónő és folyóirata, a Klebelsberg Kuno által alapított Napkelet, mely jövőre lesz 90 éves, márciusban Magyar Örökség Díjat kapott.

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A Tormay Cécile Kör (TCK) több mint ezer aláírással az alábbi levelet juttatta el személyesen (hivatalos átvétellel) a minisztériumba, villámpostán a címzetteknek további 14 kormánypárti képviselőnek és Lezsák Sándornak, az országgyűlés alelnökének:

Tárgy: Kérés — neves irodalomtörténészi vélemények és a csatolt támogató aláírásgyűjtés alapján — annak érdekében, hogy az irodalmi Nobel-díjra jelölt — korábban érettségi tétel — Tormay Cécile bekerüljön a Nemzeti Alap Tantervbe.

Tisztelt Nemzeti Erőforrás Minisztérium!
Tisztelt Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony!
Tisztelt Halász János Államtitkár Úr!
Tisztelt Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NAT Előkészítői!

    Megdöbbenéssel olvastuk, hogy a Nemzeti Alap Tantervben Reményik Sándor, Nyírő József, sőt, az irodalmi Nobel-díjra jelölt Herczeg Ferenc, Szabó Dezső, Tormay Cécile és Wass Albert meg sincs említve, mint ahogy sok más nagyság sem. Pedig nélkülük a magyar irodalom ismét csonka marad, s ezzel a jövő nemzedékének ismerete is!

    A hiányosság oka bizonyára az, hogy — mivel szovjet parancsra törölték a kánonból a magyar nemzeti konzervatív írók műveit — ezeket azok sem ismerhetik, akik a NAT előkészítésében részt vettek. 65 éve nem tanítják a nevezett nagyságokat, hiszen 1990 óta is hiába várunk arra, hogy a kánon kiegészüljön velük. Örvendetes ugyanakkor, hogy a törvénykezés előtt kikérik véleményünket, aminek az alábbiakban teszünk eleget. Nem azt várjuk, hogy a diák még többet tanuljon, hanem hogy a magyar irodalmat a maga egészében ismerje meg, ne megcsonkítva és eltorzítva.

    A névsor után csatoljuk azt a — nem teljes — sőt igen lerövidített összefoglalót, amelyben Tormay Cécile-t igen híres írók és irodalom-történészek méltatják. A nyomaték kedvéért a Tormay Cécile Kör aláírásgyűjtésbe fogott azért, hogy megkérjük Önöket:

az irodalmi Nobel-díjra jelölt — korábban érettségi tétel — Tormay Cécile kerüljön be a Nemzeti Alap Tantervbe!

A két csatolt listán szereplő személyeken kívül ugyanezt kérik a következő civilszervezetek és magánszemélyek:

    aláírások

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A TCK a megadott OFI véleményezési felületen is kifejtette álláspontját. Mind ezen mint a levél végén kifejezete, hogy — bár missziós feladatának Tormay Cécile és a Napkelet rehabilitációját választotta, a — fölsorolt írókat maga és az aláírók 95 százaléka szeretné a NAT-ban látni, ahogy Kós Károly és Gyóni Géza nevét is. Az OFI felületre a nem kézzel írt aláírók névsorát a TCK bemásolta, továbbá a listát Takaró Mihály kérésére neki is elküldte.

Minden segítőnknek hálásan köszönjük fáradozását! Reméljük, hogy találkozunk Budapesten a Tormay szobor avatásán március 31-én, a Tormay emléktáblánál április 2-án és Mátraházán a Tormay-Napkelet konferencia-megemlékezésen április 15-én. Kérjük, figyeljék a honlapot az aktuális hírekkel!

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

„Csak az emberek dűlnek ki, hitük megmarad másokban.”
(Tormay Cécile)

2012. április 2-án éppen 75 éve, hogy Tormay Cécile visszaadta Lelkét Teremtőjének. A Nagyasszony iránti örök hálával, emlékére és tiszteletére a Tormay Cécile Kör a 2012-es évet Tormay Cécile Évének nyilvánítja.
    A Tormay Cécile Kör ezzel kapcsolatban február 11-én összejövetelt tart.
    A Nemzeti Értékvédő Egyesület és R. Törley Mária szobrászművész jóvoltából Budapesten, a Szent Rókus kápolna és kórház előtti téren ünnepélyes keretek között fölállítják és megszentelik Tormay Cécile bronz mellszobrát. A 65 éve várt ünnepségre várhatóan 2012. március 31-én kerül sor.
    Április elején a Tormay Cécile Kör megemlékezést és koszorúzást tart az írónő egykori lakóházánál, a Budapest, VIII. Kőfaragó — hajdani Tormay Cecil — utca 3. sz. előtt, ahol tavaly Révész Ferenc kezdeményezésére, intézkedéseire és adománya alapján a levert márványtábla eredetihez hű másolatát szentelhette föl a pálos szerzetesrend főnöke.
    Április 14-15-én Mátraházán az 1.Tormay-Napkelet konferenciát és megemlékezést rendezi meg a Tormay Cécile Kör és az Írószövetség. Fővédnök Lezsák Sándor és Szentmártoni János, az ÍSZ elnöke. A konferenciát a mátraházai Hotel Ózon Residence nagyvonalú fölajánlása révén a szállóban tartjuk meg, így a rendezvényekre a belépés mindenki számára ingyenes.
    További megemlékezéseket és koszorúzást tartanak országszerte Tormay Cécile tiszteletére Balassagyarmaton és Nógrád megye más településein a Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság kezdeményezésére, valamint Nádudvaron és másutt is. Minden Tormay Cécile-ről megemlékezni kívánó honfitársunk javaslatát várjuk. Kérjük, hogy a saját szervezésű Tormay megemlékezésekről mielőbb küldjenek meghívót, vagy értesítsenek a pontos időpont és helymegjelöléssel, hogy rendezvényeik időben fölkerülhessenek honlapunkra.
    A friss információkat folyamatosan közzé tesszük a tormayc.webs.com honlapon. Kérjük, hogy aki a kétnapos mátrai konferencia helyszínén szállást igényelne, az mielőbb jelezze szándékát a [email protected] címen vagy a 0630-513-92-99-en.

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A Magyar Demokrata hetilap 48. számában, november 30-án megjelent Jobbágy Éva, a TCK vezetőjének kritikája — pontosabban annak egy része. A teljes — több lapnak is elküldött, és azoknál mindenütt színvonalasként aposztrofált — cikket ide kattintva olvashatják.

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

November 30-án a TCK vezetőjét megkereste az Őrhalmon és Balassagyarmaton működő Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság vezetője. Az ismerkedő megbeszélésen László Péter író, költő, helytörténet kutató elmondta, hogy csaknem egy éve járják Nógrád megye falvait és városait, ahol az írónőt népszerűsítik. Évfordulókon megkoszorúzzák a balassagyarmati Huszár villa falára visszahelyezett (korábban levert) emléktáblát, mely hirdeti, hogy Tormay Cécile ott bujdosott. Részlet a költő Tormay Cécile emlékére írt verséből:
        „Ahogy az írónő megjósolta:
        Nem győzhetünk, csak összefogva!
        Bátran állva vár fokára
        Az ellenséggel szembeszállva
        És egyszer, ha majd üt az óra!
        Új élet vár a bujdosókra!”

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A Tormay Cécile Kör, — miután megszerezte a Hotel Ózon ismét nagyvonalú támogatását, — Jobbágy Éva javaslatára már az idei megemlékezések idején elkezdte az első Tormay konferencia szervezését. Kollarits Krisztina irodalomtörténésszel és Erős Kingával, az Írószövetség titkárával több hónapja folynak egyeztetések a jövő évi Tormay Cécile — Napkelet konferencia megrendezése ügyében. A szervezés várhatóan december közepén lép intenzív szakaszába. A konferencia első, hivatalos bejelentésére nemrégiben Gyöngyösön került sor, amelynek alkalmából a csatolt cikk jelent meg a Benei Krónikában, mely ide kattintva olvasható (2. oldal közepén).

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

A színdarabbal kapcsolatban a TCK kritikát fogalmazott meg, melyet elküldött a Magyar Hírlapnak és az MNO munkatársának. Előbbi főszerkesztő helyettese, Szentesi Zöldi László a cikket szakmailag jónak találta, ám kritikaként nem tudja közölni, mivel a lapnál kritikát kizárólag az állandó munkatársak írhatnak. Ezért javasolta, hogy lerövidítve olvasói levélként próbálkozzunk. Ennek a TCK azonnal eleget tett, — ezt adjuk alább közre —, és várjuk a cikk megjelenését.

Tormay Cécile: A régi ház színpadon

A Kecskeméti Katona József Színház bemutatta — Tormay Cécile: A régi ház című regényéből készített — „Tormay Cécile — Deres Péter: A régi ház” című darabját. Ezzel kapcsolatban a Tormay Cécile Kör kénytelen véleményének hangot adni.
    A régi ház olyan ritka regény, amelyből nem egy, hanem több tökéletes tragédiát lehetne színpadra állítani; mert a családtagok közötti feszültségek nem mindig láthatóan, de annál erőteljesebben törnek a felszínre; s akár csak egy konfliktust érzékkel kiragadva közülük, tökéletes a tragikum.
    Szomorú, hogy a legmarkánsabb férfit, Ulwing Kristóf nagyapát — a húzóerőt — kihagyták a darabból, de még nagyobb baj, hogy mindaz hiányzik a darabból, ami az ő szellemiségét jelentené. Ő az, aki továbbadja értékelvűségét, hagyomány-szeretetét unokájának, Annának. Éppen ez Anna öröksége és tragédiája! Fájó, hogy a színdarabból nemcsak a közmondássá nemesülő Tormay idézetek lettek mellőzve, hanem maga az igazi szereplővé átlényegülő misztikus régi ház is, mely Annában válik élővé. Nem véletlen, hogy maga a régi ház a címszereplő!
    A regényben Annának a régi ház valójában a Hazát jelenti, miután német nagyapja Pestet annak választotta, magyarrá téve ezzel családját. Mert miközben Ulwing mester építi az új hazát, lát, hall, és dönt: harcba kell szállnia érte! Anna megérti üzenetét, ezért övé a jövő, melyet a regény végén fiaira bíz, mintegy föloldva a tragédiák láncolatát. Annát illeti az igazi főszerep a darabban, ám sem vele, sem Illey Tamással — férjével — nem tudott mit kezdeni a dramaturgia. Holott a városi, magyarrá váló német családban éppen Tamás képviseli a magyar vidéket, az őshonos magyarságot — és mint ilyen, mindennél jobban ragaszkodik a magyar földhöz! Egy nyavalygó férfit faragtak belőle; egy félig bunkó, nevetséges figura képe rajzolódik ki előttünk.
    A jellemek, az emelkedettség, a katarzis, az erkölcsi tanulság, ami A régi ház című zseniális regény lényegét adja, s ami a magyar sorssal annyira összecseng, nem ismerhető fel a darabban. Regényből színdarabot készíteni persze mindig bátor vállalkozás, és különösen az, ha Tormay Cécile a szerző. Ezért köszönet jár az alkotóknak. Viszont csak a legalaposabb körültekintéssel szabad e felelősségteljes feladatra vállalkozni, hiszen a tét óriási. Egy hallgatásra ítélt remekírónkról van szó! Egy olyan kincsről, melyet sikeresen rejtegettek előlünk. Más szerzők, akiket a politika nem ítélt pusztulásra, könnyen kihevernek kísérleteket. Csakhogy itt ez nem engedhető meg. A darab méltatlan Tormay Cécile-hez. Az írónő éppen e műve alapján lett világhírű: Tormayt kétszer terjesztették föl irodalmi Nobel-díjra. Elnyerte az Akadémia Péczely-díját. A legjobb francia és német kiadók versengtek Tormay műveinek kizárólagos kiadási jogáért.
    Ráadásul a regény a magyar valóság (ma is!) legégetőbb kérdéseire látnoki módon kereste, és találta meg a választ! Pest és a magyar föld ügye, a hagyományokon való építkezés, a pénz uralma alóli szabadulás vágya: a történetben óriási hangsúlyt kap; túl azon, hogy sikerrel próbál meg eligazítani vidék és város; férfi és nő; élet és halál örök ellentétében. Tormay a jellemeket és a konfliktusokat cselekedeteken keresztül ábrázolja, éppen ezért lehet és kell színpadra állítani művét. S ha azt is fölfedezzük, hogy Tormay prózában író költő; s mint ilyennek, mondandójában és formájában letisztult — ma is modern — művei a költészet és a dráma magaslatait ostromolják, akkor újabb indokán túl követelményét is megjelöltük a színpadra állításnak.
    Ahogy a Szózat vagy az Ember tragédiája, A régi ház története is az itthon maradás és küzdés parancsa mellett áll ki. Bizonyítja, hogy Magyarország mindenkit befogad, és aki (közülük) tisztességes, az kiáll a magyarság mellett. Mint az aradi vértanúk. A régi ház legenda, ami egyszer meg fog születni a színpadon!

    Jobbágy Éva,
    a Tormay Cécile Kör alapító-vezetője

—      —      —      —      —      —      —      —      —     —

Örömmel értesítünk Mindenkit, aki velünk tud örülni, hogy 2011. április 2-án,

Tormay Cécile halálának 74. évfordulóján

a hajdani Tormay Cécile — ma még Budapest VIII. Kőfaragó utca 3. sz. ház falára visszakerült irodalmi Nobel-díjra jelölt írónőnk onnan 1945-ben (?) levert emléktáblája.

    Ez az esemény mérföldkő a Tormay Cécile rehabilitációban, hiszen budapesti közterületen a II. világháború óta nem állhatott Tormay Cécile szobor vagy emléktábla.
    Az adományozó, aki nevét szerényen nem szeretné hangoztatni, a márvány-táblát eredeti állapotában és helyére állíttatta vissza a Tormay Cécile Kör által szervezett 2011-es háromnapos Tormay Cécile Megemlékezések keretében. Az illető Úr saját ötlete, kutatása és ügyintézése után állíttatta a táblát, s nyáron belépett a Tormay Cécile Körbe, mely igyekezett mindenben segítségére lenni. Anyagi támogatást azonban jótevőnk nem fogad el. Ő intézte azt is, hogy Tormay Cécile halála évfordulóján temetése napjának megfelelően emlékmisét tartsunk a Szent Rókus kápolnában, ahová az írónő járt imádkozni, s melyet egy felmenője épített. A szertartás a pálos rend koncelebrációjával zajlott le.
    2011. április 2-án az emléktáblát a pálos rend tartományfőnöke áldotta meg, és többek között a VIII. kerületi önkormányzat képviselője is koszorúzott.
    A Tormay Kör természetesen a táblánál és a farkasréti temetőben Tormay Cécile urnájánál is koszorúzott, mely sírhelyen a Nagyasszony még mindig névtelenül nyugszik. Az emléktáblánál (az adományozó kutatásai alapján) ibolyából készített koszorúval róttuk le kegyeletünket, mert ez volt írónőnk kedvenc virága, s mert az eredeti táblát állító Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége is hasonló koszorút köttetett.
    Az emléktábláról igyekszünk mielőbb fotókat is küldeni. Az avatásról filmfelvétel is készült, melyből néhány filmkockát az Echo TV is szerepeltetett egyszer híradójában. Amint a teljes film vágása elkészül, igyekszünk közkinccsé tenni.
    Megkérünk minden kedves Tormay Cécile Kör tagot és másokat is, akik nagyra becsülik a Haza egyik legnagyobb Asszonyát, hogy lehetőségük szerint mielőbb róják le kegyeletüket a táblánál egy-egy mécsessel . Akik pedig ott voltak, azoknak nagyon köszönjük.
    Egyúttal kérjük mindenki megértését, amiért a tábla avatásáról gyakorlatilag nem értesítettünk előre senkit, de az esetleges provokációtól tartva a tábla avatását a média előzetes hírverése nélkül akartuk megtartani.
    Köszönettel és hálával az Úrnak, hogy mindezt megélhettük:

    vitéz Jobbágy Éva
    a TCK alapító-vezetője

[email protected]