FŐOLDAL - PÁLYÁZAT - HÍREK/ESEMÉNYEK - TORMAY CÉCILE KÖR - TORMAY ÉV PROGRAMJAI - AZ ÍRÓNŐRŐL - TORMAY CÉCILE MŰVEI - MEGVÁSÁROLHATÓ KIADVÁNYOK

JOBBÁGY ÉVA
EGY FELEJTÉSRE ÍTÉLT ZSENI: TORMAY CÉCILE HARCA TRIANON ELLEN

A Magyarok VII. Világkongresszusának Trianon újraértékelése című konferenciáján elhangzott előadás szerkesztett változata

a „demokrácia” jelszavas maskarájában, a hazug felszabadítás mozdulatát, a meghamisított jog és igazság iszonyú komédiáját játszották el
(Tormay Cécile: Trianon)

Tormay Cécile: e furcsa hangzású név száműzöttként bolyong a magyar csillagok egén. Néha valamelyikünk távcsövébe kerül páratlan ragyogása, és fölkiáltunk. Ilyenkor mindig akadnak hazaárulók, akik mindent megtesznek, hogy ismét kiűzzék a látószögünkből. Rágalmazással, csúsztatással, lekicsinyléssel, majd ismét a régi recept szerinti agyonhallgatással. Igaz, életében ennél különbekkel is próbálkoztak: fenyegetéssel, zsarolással, koncepciós perrel.
    Mégis miért üldözik lankadatlan erővel kilencven éve? Talán mert sehogy sem tudják megbocsájtani bátorságát, egyenes szókimondását, önfeláldozó hazaszeretetét és tehetségét? Vagy a tények zavarják őket?
    Mert tény az, hogy Tormay Cécile az egyik legnagyobb írónk. Népszerűsége döbbenetes volt. Minden jel arra mutatott, hogy legkésőbb 1937-ben megkapja az irodalmi Nobel-díjat. Csakhogy Tormay 1937 áprilisában meghalt.

Életrajz — a kezdet

Tormay Cécile 1875-ben született Budapesten. Neves — köztük kuruc — ősök és hősök sarjaként, génjeiben hordozza az igazság iránti vágyat és a tehetséget. Rokona Tükörynek, Türr és Garibaldi tisztjének. A Tüköry dédapa, a neves építész, Széchenyivel küzd a Lánchíd építéséért. Édesapja, Tormay Béla mezőgazdász tudós.
    Nagyapját, Tormay Károlyt Kossuth nevezi ki a seregek főorvosává.
    A kis Cécile tizennégy évesen teszi le a tanítóképzői vizsgát. A kislány négy (!) nyelven eredetiben olvassa a világirodalmat, de a legszebbnek Arany János nyelvét tartja.
    Remek novellákkal kezdi pályafutását, a francia és olasz irodalmi szalonok kedvence különös görög meséivel. Az athéni Művészettörténeti Múzeum igazgatója nem akarta elhinni, hogy Tormay sosem járt Görögországban... D'Annunzio, a költőfejedelem senkit sem fordít, de Tormaynak két novelláját is, amit megküld a Revue Paris szerkesztőjének. Tormay Cécile Firenze finnyás irodalmárai után meghódítja a párizsiakat is.
    1911-ben az igazi nagy sikert az Emberek a kövek között című regénye hozza meg. A belőle készült filmet éppen ma (2008. augusztus 17-én) vetítette a Duna TV A hegyek lánya címmel. Micsoda jel ez számunkra!
    1914-ben elkészül A régi ház című regénye. Végre nemcsak külföldön, hanem hazájában is befut. Elnyeri az Akadémia Péczely-díját, és óriási hírnévre tesz szert. Apponyi Albert szerint a könyv kultúrtörténeti érték. A Régi ház az a regény, amit ebben az időben nem illik nem ismerni. Lebilincselő olvasmány, mint minden sor, amit leírt. Szerte Európában szinte a magyar megjelenéssel egyidőben adják ki műveit. A francia és német kiadók művei kizárólagos kiadási jogáért küzdenek egymással. Anatole France és más nagyságok páratlan karriert jósolnak neki.
    Csakhogy közben kitört a világháború. És Tormay Cécile-t nem egyéni sikerének mámora ragadja el, hanem a segíteni akarás vágya. Mint később mindig: előbb akart EMBER lenni, és csak utána író. Vöröskeresztes nővérnek jelentkezik. S ahogy egyre tisztábban lát, fölveszi igazi keresztjét: a vörösök, majd a Trianon elleni harcot.

A Bujdosó könyv

A bujdosással, a Bujdosó könyvvel kezdődnek az igazi megpróbáltatások. Az 1918-as őszirózsás forradalom első percétől vezeti naplóját. Kész kaland követni, kik hol rejtegetik a napló oldalait. Különös papírok ezek: naplót soha senki így nem írt. Költeménynek ható prózában. Dokumentumfilmszerűen, sodró érzelmi töltéssel. Történészeket megszégyenítő éleslátással. A tragédia gyökeréig hatol:

    „A likvidálás nem most kezdődött el. Évtizedek óta likvidálták a magyar urak Széchenyi ideáljait... Széchenyi alkotása, a Nemzeti Kaszinó... táncterem és kártyaszoba lett. És az évnek csak egy napja volt, amelyen róla emlékeztek. Ilyenkor valaki az urak közül egy kelyhet emelt és beszédet mondott, de Széchenyi hazaszeretetét és látnoki kínját nem itta ki a kehelyből senki se. A magyar főurak és főpapok idegen bevándorlónak adták bérbe a földjeiket, idegen bankárokkal kötöttek üzletet, idegen újságírókkal csináltak magyar politikát.

    Orwell kitűnően megírta a kommunista diktatúra természetrajzát. Ám Tormay Cécile 27 évvel előtte megírta! Igaz, ő vállalta, hogy kockára tegye érte az életét. Hallgassuk, mit ír a lényegről:

    „A tekintély és a hagyományok megdöntése a nemzetek pusztulásának előfeltétele. A radikális sajtó lázas sietséggel teremtette meg ezt a szörnyű előfeltételt. Gyanúsított, vádolt és bizalmatlanságot szított a tömegekben. Egyenetlenséget hintett el magyar és magyar között. Kigúnyolta azt, ami nekünk ezer év óta szent volt. A látni tudók vad fájdalomban látták, hogy nem Amerika, nem Anglia, nem is Franciaország muníciógyáraiban, hanem idegen pénzzel, itthon minálunk, a budapesti radikális sajtó nyomdáiban, kis ólombetűkből öntik azt a golyót, amely minket halálosan eltalál.

    Ez prófécia! Hankiss János irodalomtörténész több könyvet írt Tormayról. Ő hívja föl először a figyelmünket, hogy az írónő látnoki kínnal érzi a falu jelentőségét is, s ezzel ő a nemzeti-keresztény gondolat útnak indítója. Ne felejtsük ezt el! Az előbbi idézet szerint pedig prófétaként érzi előre a trianoni tragédiát. A Bujdosó könyv a magyarság drámája! Itt a magyarság filmje pereg. Kész hozzá a forgatókönyv.

A MANSz

A magyar asszonyok megérzik, hogy nekik kell megmenteni a hazát. Tormayt kérik, hogy vállalja el az ellenállás vezetését. És ő belátja, hogy nem írhat új regényt, mert van egy hatalmasabb regényíró, aki az ő életét is írja. Az ellenállás élén Tormay Cécile neve a zászló. Ez a szervezkedés a Trianon elleni harc legfőbb eszköze. Egy gyönyörűen küzdelmes történet. A civilszerveződések mintapéldája születik meg a keze alatt!
    A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, röviden a MANSz nemsokára 500 vidéki fiókszervezet számlál, és több mint egymillió(!) tagot jegyez... Ki tudja, volt-e valaha hasonlóan óriási méretű és hatású civilszervezet a világon? Mindenesetre érdemes tanulmányozni a MANSz munkáját és eredményeit, még a gondos irat megsemmisítések után is rengeteg meglepő adat áll rendelkezésre.
    Tormay Cécile monográfia írója, a világhírű, ám szintén elhallgattatott és elhallgatott Hankiss János irodalomtörténész írja:

    „A MANSz-ot két veszély fenyegethette. Az egyik az, hogy egyesületesdit játszik... s újabb keserű csalódással... csökkenti a győzelembe vetett hitet. A másik az, hogy... maga is.. párttá válik... Tormay ...mind a kettőtől megvédte asszonytársait. Neki köszönhető, hogy... lankadatlan erővel éltek és vezérük mintájára elhessegették maguktól az egyéni érvényesülés gondolatát. A (MANSz) ...mint egyetlen, hatalmas, szeplőtelen láng állt készen, amikor a nemzeti hadseregnek,...(vagy) a magyarságáért küzdő Sopronnak segítség kellett. S ezalatt folyhatott a másik, egészen női munka: a .. magyarok egyéni megsegítése, akár a felsőbb hatalmakat kellett megnyerni számukra, akár a nyomorral kellett értük szembeszállni... A szövőszékek megindulása ezért volt sokkal több, mint munkanélküliek munkáhozjuttatása...: tanuságtétel volt a magyar asszonyok rangkülönbséget nem ismerő, női testvérisége mellett...

    Tormay 1926-ig elnöke, haláláig örökös elnöke a MANSz-nak. Hankiss így jellemzi: „lelkiismeretessége még súlyosabbá tette az áldozatot, mindenről maga szeretett tudni, mindenkit maga elé eresztett és segítséget eszközlő levelek ezreit írta meg a maga kezével”. Tormay ritkán panaszkodik, de ilyen is van:

    „Én holtfáradt vagyok. — írja — Szombaton érkeztem, d. u. gyűlés. Vasárnap reggel utaztam Kiskunhalasra. Délután értem oda. 6 órakor színházban ünnep. Beszédet mondtam. Este társasvacsora — beszédet mondtam ott is. Hétfőn d. e. 12 látogatást tettem, délben elutaztam; 5 órakor Bajára értem; rögtön a gyűlésterembe hurcoltak és sokak szerint életem egyik legszebb beszédét mondtam el. — Kedden megnyitottam a MANSz-kiállítást, este 7 órakor értem Pestre... Mécs László tréfásan szokta mondogatni: „Mi négyen utazunk legtöbbet Európában: Bethlen, Benes, Tormay és Mécs.

    Tormay Cécile már pályája kezdetén felfedezi a magyarság történelmi-földrajzi és lélektani összefüggéseit. Föltalálja, miként lehetne megmenteni a magyar nemzetet: a nők összefogásával. Ha kell, föláldozza érte írói pályáját is. A civilszerveződés egyre jobban működik. Kun Béla és Szamuely őrjöngése közben, a szétszaggatott ország minden sarkában az összetartozás hite menti, ami menthető.

A Napkelet

1923-ban Tormay Cécile-től újabb áldozatot vár a Trianon elleni harc. Klebelsberg Kunó kéri fel az írónőt, hogy szerkessze a Napkelet folyóiratot. Szekfü Gyula s a magyar szellemi élet nagyjai bábáskodnak a lap születésénél.
    A Napkelet rovatvezetői Galamb Sándor, Németh Antal, a Nemzeti Színház legendás rendező-igazgatója és Horváth János később Kossuth-díjas irodalom professzor. A rendszeres írók közt van Áprily, Jékely, Herczeg Ferenc és Kodály. Németh László, Halász Gábor és Pilinszky itt kezdi pályafutását. Gyakran publikál Mécs László, Reményik, Sík Sándor, Szerb Antal, Tamási, Zilahy, Kodolányi, Ottlik, Sőtér, Tersánszky és Thurzó. Itt indul Boldizsár Iván Erdély második Trianonja című beszámolójával. A Napkelet fedezi föl Kolozsvári Grandpierre-t és Hamvas Bélát. A külföldön is — vagy ott méginkább — hírneves tudósok hada dolgozik a lapba, köztük Baktay Ervin. Megnyerik Pethő Sándort, a Magyar Nemzet alaptó főszerkesztőjét. Ezzel a névsorral hallgatják ma is agyon a Napkeletet! Keresztény értékrendje miatt még mindig a Nyugat mögé utasítja a hatalom. Érdemes idézni, mit ír Tormay az első számban „Az eltüntetett ország” című cikkében:

    „Volt egy ország a világon, amelyet eltüntettek az emberiség tudatából és az emberiség jóformán csak akkor vette észre, hogy van, mikor szétszaggatta.
    Hogyan történhetett? Kik tették ezt? Saját bűnünkön túl, túl a vöröslő októberi és márciusi arcokon, külföldi városok képei bukkannak fel. ...Távirati irodák, előkelő lapvállalatok, zugszerkesztőségek, balkáni követségek, bankok, börzék. És egyszerre eszünkbe jut... A háború előtti évek napsütésében csendesen kocog a bérkocsi. A párisi, római, londoni, berni vagy brüsszeli bérkocsis felmutat az ostora hegyével egy-egy palotára. — L'ambassade d' Autriche... dell Austria... Österreich... Az osztrák követség, — mondották a világ minden nyelvén. És a paloták kapuja felett előkelően uralkodott a kétfejű sas.

    ...Magyarország nem volt sehol. Magyarországra semmi sem emlékeztetett. És ami idebenn háromszáz éven át sem csatatéren, sem vesztőhelyen nem sikerült, az sikerült odakinn, a nagyköveti palotákban. Ott sikerült az osztrák császári sas tolla alá bujtatni az ezeréves Magyarország önálló államiságának a fogalmát. ...
    És így kezdődött el a trianoni végzet...
    Hiába adtunk egy ezredéven át lángoló világosságokat az emberiségnek, más népek elorozták a magyar világosságokat, hogy ne bizonyíthassuk vélük önmagunkat. ...
    És a világsajtó sietve szentesítette a rablást. A magyar mult lángelméi felett osztozkodó Trianon évekkel megelőzte az országosztó Trianont.


    Tormay pazar beszédeket ír, és kitűnő szónok. Horthyt és a hadsereget így üdvözli 1919-ben a parlament lépcsőjén a MANSz élén, amikor átadja az asszonyok lobogóját:

    „Vegyétek a zászlót, és ne nyugodjatok, míg bele nem tükrözitek a képét négy folyónk vizébe, míg vissza nem emeltétek a három halmok fölé!

Külföldi kapcsolat — diplomácia

Rothermere lord Trianonnal kapcsolatos állásfoglalásását a Bujdosó könyv alapozza meg. Menken szenátor Tormay hatására nem kevesebb mint 600 amerikai lapban leplezi le Károlyiék hazaáruló mesterkedéseit. A MANSz erején felül mindent megpróbál, hogy Trianon kérdésében a magyarok mellé állítsa a világot. Ez a történet önmagában külön tanulmányt érdemelne. Küldöttségük jár Horvátországban és Olaszországban. Tormay a vész első percétől kiáltványokat juttat el kilenc nyelven tíz ország asszonyaihoz. Ime belőlük pár sor:

    „Minden mesénk és minden szomorú dalunk és minden könnyünk és minden sóhajunk arra fogja lázítani Magyarország gyermekeit, hogy ne nyugodjanak meg hazánk tébolyító sorsában. Ne nyugodjanak, ne álmodjanak, ne enyhüljenek, ne pihenjenek, ne legyenek egy pillanatig se fiatalok és boldogok és gondtalanok, ne legyen addig béke a földön, amíg ősi honunk valamennyi rögét, melyen magyar bölcső ringott, valamennyi rögét, melyből magyar sír hantolódott vissza nem szerezték. Anyák, asszonyok, — testvéreink, az igazság és a világ nyugalma nevében emeljétek fel tiltakozó szavatokat, amíg nem késő. És követeljetek számunkra népszavazást, melyet mi nyugodt öntudattal kérünk, melytől azok félnek, akik véreinket és ezeréves földünket tőlünk elragadni akarják!

    Több anekdótának ható, de igaz történet maradt fönn arról, hogy az írónő milyen frappánsan védte meg hazája igazát:

    „...egy magasrangú antant-diplomatával teázott, (aki) ...bizonyítgatni próbálta, hogy a trianoni béke helyénvaló volt... Tormay ... Az asztalon álló kannából teát öntött a bal tenyerébe, fölvett egy kést s odanyújtotta a diplomatának.
    — Próbálja meg ezt a tenyeremben levő teát késsel úgy elosztani, hogy négy részt vágjon le belőle.
    A diplomata azt felelte, hogy ez lehetetlen...
    — Látja — mondta neki Tormay — amíg Nagymagyarország folyói nem a szomszédos ... országok felé, hanem ide, a mi hazánk szívébe torkollanak, addig hiába szakítanak el maguk országrészeket a mi hazánk testéből. Amit a Természet egységes és összefüggő területnek alkotott meg, azt nem lehet békeszerződések papírra írt rendelkezéseivel szétszaggatni.


    1935-ben Madame Curie utódaként Tormay Cécile-t a Népszövetség egyhangúlag megválasztja legmagasabb szintű bizottsága élére. Ekkor már súlyos szívbeteg, de a feladatot vállalja. Hiszen Trianon ügyében magas rangú diplomataként sokkal komolyabb eredményeket érhet el, mint különben!
    Elvállalja, holott tudja, az Ősi küldött című regényének befejezése forog veszélyben. Pedig ez élete álma, hiszen a tatárjárás példáján keresztül Trianonról szól. Tormay a Nemzetközi Értelmi Együttműködési Bizottsága vezetője lesz. Valóban, diplomataként is fantasztikus!

    „Amit addig senkinek sem sikerült elérnie, még megközelítenie sem, — Tormay Cécile... megegyezést hozott létre ...a cseh és... román delegátussal a magyar tudományos kiadványok ügyének jóindulatú tárgyalására — írja Hankiss. — Foglalkozott a tanárok külföldi utaztatásának, a múzeumok kapcsolatának, a szerzői jognak, a műemlékeknek, a pedagógiai bibliografiának, a tankönyvrevíziónak ügyével...
    Együtt működött Herriot-val, a sokszoros francia miniszterelnökkel, a képviselőház elnökével. Herriot... a bizottság egyik ülésszaka alkalmával estebédet ...adott az írónő tiszteletére... Herriot e szavakkal fordult hozzá:
    — Mondja, Madame, mi az oka annak, hogy a háborúban legyőzött összes nemzetek... beletörődtek már a békeszerződésekbe, csak épen maguk magyarok nem akarnak megnyugodni sorsukban?...
    — Mondja, kérem, hol beszélnek Franciaországban legszebben franciául?
    — A Touraine-ben — felelte Herriot.
    — Tegyük fel, hogy a németek, ...elfoglalták volna a Touraine-t. S ott megbotozták volna a francia asszonyokat, azért, mert franciául mertek beszélni. Belenyugodott volna ebbe bárki is a franciák közül?
    — Nem! Soha! Senki! — tört ki Herriot-ból.
    — Látja, pedig ezt cselekedték a románok abban a városkában, ahol a mi egyik legnagyobb költőnk, Arany János született, ott, ahol legszebben beszélnek magyarul.
    Herriot egy percig maga elé bámult, tűnődve, aztán így szólt:
    — Madame, ígérem magának, hogy a magyar ügyet e perctől fogva behatóbban fogom tanulmányozni...


    Csak sejthetjük, milyen sikereket ért volna el Tormay, ha pár évet él még, és tovább működhet a Népszövetségben.

A kommunisták bosszúja

Ám a kommunistáknak annyira útjában áll, hogy már 1919-ben halállistájuk élén szerepel. Fényképpel a kézben vadásznak rá, kis híján egy pribék kezébe kerül, amikor Balassagyarmatra szökik.
    1920-ban pedig egy zsaroló a baloldali írók ultimátumát viszi hozzá: Azt követelik, hogy hozza vissza a Bujdosókönyvet a nyomdából, és hallgasson el örökre, különben eltiporják.
    Tormay nem hátrál meg. És megszületik kommunista koncepciós vádak őse. Egy aljas polgári per formájában. A sokéves pert az írónő megnyeri, ám egészsége megroppan. Mátraházán tollal a kezében éri a halál, kevéssel az Ősi küldött befejezése előtt.
    Ellenségei nem elégednek meg a halálával sem. A Corvin-koszorús író neve, akit ország-világ méltán ünnepelt és gyászolt, a háború után töröltetett a kánonból és az utcanevekből. Síremékét áthelyezték, szobrát összetörték, ma névtelenül nyugszik, ki tudja meddig...
    Nem túlzás, ha azt mondjuk, Tormay Cécile olyan zseni volt, aki életét, sőt életművét adta a Hazáért, a Trianon elleni harcban. Páratlan kincset hagyott hátra. A Bujdosó könyv önmagában is az. Kötelező olvasnia minden magyarnak, és mindenkinek, aki ismerni akarja a kommunizmus ráksejtjeinek természetét.
    Fölháborító, ahogy ez ma is pusztít. Ahogy a nem kívánatosak nevét ma is meghurcolják vagy kiradírozzák. Csak egy példa: küldtek nekem egy Tormay értékelést Bánhegyi Jób bencés irodalomtörténész tollából (aki egyébként Habsburg Ottót tanította és érettségiztette magyar irodalomból). Ugyanakkor találtam egy esszét 1989-ből, ami méltatja Bánhegyi Jóbnak ezt a munkáját. Igenám, csakhogy Tormay neve ebből is hiányzott.
    Utánanéztem, hol lehet a hiba. És lám, Bánhegyi így kezdi:

    „A modern magyar nőírók reprezentatív képviselőinek ismertetését egy nagy magyar asszony és igazi alkotó művész méltatásával kezdjük. Tormay Cécile nemzeti közszellemre való hatása ...történelmi jelentőségű. Aligha van még valaki, aki a szó és írás hatalmával annyit fáradozott volna a háború és forradalmak romboló következményeinek orvoslásán, mint ez a nemes jellemű, izzó lelkű magyar asszony... Tormay Cécile lelkének hatalmas energiái a Trianon utáni magyar élet megcsonkított arányai között váltak társadalomújító, nemzetkonzerváló erőtényezőkké. De Tormay Cécile, az író, már akkor elismert és megbecsült nevet vívott ki magának, amikor még egy nagy nemzet, a régi Magyarország nyujtotta koszorúját.
    Már akkor megérte azt, ami férfiíróinknak is ritkán jut osztályrészéül, hogy (regényeit) a közönség és kritika egyaránt elismeréssel fogadta.


    Vagyis: a Bánhegyi könyvét méltató esszéből csak azt a Tormayt hagyta ki elegánsan az esszéíró, akit Bánhegyi a legnagyobbra tartott.
    Tormay Cécile, aki bejáratos volt a legelőkelőbb méltóságokhoz és hírességekhez, sőt gyakran azok mentek hozzá tanácsért, továbbá az egyik legmagasabb rangú diplomatája volt a Népszövetségnek, mintha hiányozna nemcsak a köztudatból, de az archívumokból is. Lehet, hogy ugyanígy „eltűnt” az összes fotó arról a tengernyi rendezvényről, gyűlésről, jótékonysági előadásról, kiállításról, nemzetközi sikerről, amit a magyar nők százezrei, sőt milliói vérük verítékével alkottak tizenhét éven át? Remélhetjük, hogy nem így van, mindenesetre az interneten nem találkoztam egy képpel sem. Van mit kutatni...

Amiért olvasnunk kell

Mindannyiunkra tehát nagy feladat vár! Föl kell fedezzük a csodálatos örökséget, amit eltitkolnak előlünk. A Napkelet és Tormay nyomán egy felejtésre ítélt zseniális nemzedék szólít meg minket. Szavaik ma aktuálisabbak, mint valaha. Közöttük is gyöngyszem Tormay Cécile. Olvassuk írásait!
    Előadásomnak nem tárgya, hogy szépirodalmi értékeit méltassam, ezt nálam hozzáértőbbek már megtették, és meg fogják tenni. De bárki megérzi azt a költői és gondolati magaslatot, amire eljutott, és ahová magához emel minket is:

    „És megint eljött az Ipoly menti alkonyat babonásan szép órája. A nap a parton áll fenn a hegyen és behúzza rengő, végtelen aranyhálóját, melyet virradattal a völgyre kivetett. Mint a halász a vízen, húzza, húzza, maga után a tündöklő, könnyű hálót, földek felett, vetéseken. A mérföldes háló pedig siklik nesztelenül, sebesen. Aranya meg-megakad egy pillanatra a bokrokon, a topolyák lombján, a parti jegenyéken. Aztán sötétek lesznek a fák. Színét veszti a vetés, a víz, a rét. A háló már a láthatárhoz ért. Egy percre, mint egy arany csík, tétován még fennakad, még marad a honti hegyek kék élein...
    Utána nézek. Szerettem azt a fényt, hozzá ért valamennyi templomunk tornyához, valamennyi kunyhónk küszöbéhez, végig a régi, nagy országon. Mint ezer év óta minden napon Erdélyen kezdte, mikor megvirradt. Ragyogóan úszott el a Kárpátokon, a rónán, a Tisza vizén, a Bánát vetésein, a Karszton, Fiume sós, kék öblein, át a Dunán, a meggyalázott hősi vármegyéken, Buda és Pest és Pozsony és Trencsén felett. A hálóban egy volt újra, ami szétszakadt. De a nagy halász fogása mégis koldusszegény. Csak egy elmúlt magyar napot visz magával és halálverejtéket, vért és könnyeket.


    Aki magyar, annak Tormay Cécile könyveit a polcán, mondatait a szívében kell őriznie. Hiányzó régi-új ismereteket, az igazság erejét, nyelvünk dallamát, gyógyírt és hitet adnak, hogy tovább tudjunk élni Trianon dacára is ...
    Mert arra tanít, hogy vert helyzetben, gyenge fegyverekkel, de erős hittel és akarattal hatalmunk van a gonosz fölött. Ahogy az ősi küldött mondja:
    „Mindig egy szál kardban van a többi kard győzelme

[email protected]

FŐOLDAL - PÁLYÁZAT - HÍREK/ESEMÉNYEK - TORMAY CÉCILE KÖR - TORMAY ÉV PROGRAMJAI - AZ ÍRÓNŐRŐL - TORMAY CÉCILE MŰVEI - MEGVÁSÁROLHATÓ KIADVÁNYOK