FŐOLDAL - PÁLYÁZAT - HÍREK/ESEMÉNYEK - TORMAY CÉCILE KÖR - TORMAY ÉV PROGRAMJAI - AZ ÍRÓNŐRŐL - TORMAY CÉCILE MŰVEI - MEGVÁSÁROLHATÓ KIADVÁNYOK

FURKÓ ZOLTÁN
CSERNOBILI VÁLTOZATOK
Tormay Cécile és kora

1986. április 26-án az ukrajnai Csernobilben olyan nukleáris katasztrófa történt, melynek pusztító hatása európai méretű, hiszen az elszabaduló radioaktív sugárzás beteríti a kontinenst, máig sem ismert kárt okozva.
    A szovjet állam sokáig eltitkolta a baleset tényét, de Németországban a levegő normális radioaktivitási szintjének 20-szorosát mérik, emelkedik a zöldségfélék, a tej sugárszennyezettsége, így május 3-án betiltják a friss tejből készült termékek árusítását, és megtiltják a kelet-európai országokból származó friss élelmiszerek behozatalát. Magyarországon a mit sem sejtő lakosság felvonulásokkal és virslievésekkel ünnepelte május elsejét, Ukrajnában helikopterekről homokot és ólmot szórtak a reaktorra.
    Az erőmű maradványait azóta betonszarkofágba zárták, amely állandó fenyegetés a világra, mert nem tudni, mi forr alatta, pénz pedig nincs a megerősítésére. Horst-Eberhard Richter orvos-pszichológus megállapítja: „Itt éppúgy (Nyugaton és Keleten) a tulajdonképpeni hajtóerő a csupán technikai fejlődést szem előtt tartó mértéktelen hatalomvágy, ahelyett, hogy az élet tisztelete lenne egy vezető ipari társadalom alapvető irányzata...
    A magyar társadalomra rávetítve a fenti jelenséget: létéhez képest a huszadik század elején csernobili méretű váratlan, de (a lenn izzásba hozott grafitrudak beindult reakcióját tekintve) elkerülhetetlen katasztrófákon ment át. A kor jelentős tanúja és megörökítője volt Tormay Cécile, akinek életművét igyekeztek a felejtés betonnál is erősebb szarkofágjába zárni, talán azért, hogy tanulsága meg ne rendítsen egy hamis, félredobott tapasztalatokra, valódi helyett virtuális létezésre kényszerített látszatvilágot.
    Tormay Cécile 1876-ban született neves középosztálybeli családból. Nagyapja őrnagyi rangban 1848-ban a honvédség veszprémi és székesfehérvári táborában igazgató főorvos. Majd Kossuth Lajos az összes kórház fejévé nevezi ki, emiatt 1850-ben haditörvényszék elé állítják, később Pest városának tiszti főorvosa lesz, több jelentős orvosi munkát ír. Nagyanyja német asszony, menekült (francia vérű) hugenotta családból. Édesapja, Tormay Béla neves mezőgazdasági szakíró és állatorvos, édesanyja, Barkassy Hermin kuruc szabadságharcosok leszármazottja.
    „Ami lettem, a szüleimnek köszönöm. Atyám, Tormay Béla egész életén át a föld munkásaiért, a magyar gazdákért dolgozott... A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, és mint földművelésügyi államtitkár fejezte be soha nem pihenő, önzetlenül teremtő életét. Szerette a földművelő népet és a földet... A föld és a föld népe és a munka szeretetére Atyám tanított. Hazám és a szépség szeretetére pedig Anyám, egy régi magyar nemzetség fajtáját szerető ivadéka. Ebből a két tanításból lettem, és a két nagy tanítás jelölte meg a sorsom útját” – írta 1921-ben az írónő.
    Tormay Cécile írói pályája az 1900-as években novellákkal kezdődött, de igazi sikere 1911-ben Emberek a kövek között című regényével indult, melyet németre, franciára, olaszra és angol nyelvre is lefordítottak. Ekkor figyelt fel rá Anatole France. Kirobbanó siker volt A régi ház 1914-ben, a regény íróját a magyar irodalom első vonalába emelte. A könyvben három nemzedék életútját rajzolja meg, egy pesti (Némethonból ideszármazott) család, az Ulwingok történetét, és a régi Pest izgalmas világát. Magyar Buddenbrook ház, hiszen a korszellem azonos Thomas Mannéval, de nekünk még kedvesebb olvasmány, hiszen a magyar múlt foglaltatik bele. A könyv akkoriban világsikerré vált, több nyelvre lefordították, és értéke miatt 1937-ben Nobel-díjra javasolták. „Elbeszélő művészetének legszebb vonása, hogy nála a lélek és a környezet teljesen egyek, a lélek a környezet által alakul ki, a környezet a lélekben tükröződik, abban a ködös atmoszférikus egységben, ami Tormay két nagy regényének az alapja és legfőbb értéke” – írta róla Szerb Antal. A mai olvasót is rabul ejti stílusművészete, krúdys zengésű sorai és mélylélektani megfigyelései. Krúdy, Márai, Csáth Géza és a stílromantikus Cholnoky rokona, de sokban racionálisabb és élesebb látású férfitársainál. Az említett két könyv remekmű, a magyar irodalom kincse, erre a korabeli kritika legjobbjai, Horváth János, Hankiss János, Halász Gábor és Szerb Antal meggyőzően mutattak rá.
    A magyar irodalomtörténet sok más mellett nem foglalkozott érdemben a magyar írónők sajátos értékeivel. Hiszen Tormay mellett jelentős társadalmi-lélektani kérdéseket írtak meg könyveikben Erdős Renée, Kaffka Margit és Berde Mária, az erdélyi magyarság küzdelmeiről pedig Kosáryné Réz Lola, Gulácsy Irén és Berend Miklósné, akik a korabeli olvasóknak gyártott olvasmányok között jelentős műveket alkottak, s fontos kérdéseket boncolgattak. Erdős Renée a női emancipáció, az asszimiláció feszültségét és a katolicizmus feloldó hatását írta meg önéletrajzi munkáiban. A „modern” világban önállósított és magára hagyott nő drámája, az asszimilálódó német és zsidó polgárok különleges helyzete, a Tanácsköztársaság káosza, az elszakadt erdélyi magyarok kálváriája, az egyenjogúságukat még nem igazán érző nők tollából sokszor a férfiakénál élesebben rajzolódik ki. Másrészt ezek a többnyire túlművelt hölgyek felülemelkedhettek a férfitársadalom kötöttségein: párbajveszély, kötelező virtuskodás nem terhelte köreiket, a politikában is szókimondóak és függetlenebbek lehettek. A modern nőeszmény szabadságvágya és a körülmények kényszere több esetben a szexuális robbanás papnőivé teszi őket, hiszen például Erdős Renée szabadosabban írt, mint sok (vele írásmódjában hasonló) férfitársa, például Csathó Kálmán. Tormay Cécile már első könyvében is az ösztönök világába hatol, a szenvedély a sivár környezet drámai megjelenítésével megelőzi az Emberek a kövek között-ben Zilahy Lajos Két fogoly és Halálos tavasz c. regényeinek drámai világát. Mára sajnos keveset tudunk nőíróinkról, pedig Beauvoire, Francoise Sagan, Virginia Woolfe jelentőségű íróegyéniségeket találnánk közöttük.
    Tormay első nagy sikerei után a világháborúban beállott vöröskeresztes nővérnek, otthon pedig idős anyját ápolta, és gondozta a háborúból szinte roncsként hazatérő bátyját. Az írónő a korabeli nemzeti érzelmű magyarság tehetséges és jeles képviselője, bejáratos a hazafias érzésű emberek felső köreibe, személyes ismerője Tisza Istvánnak. A huszadik század elején nyugodt életet és töretlen karriert jósolhattak neki.
    Nagy-Magyarország felhevült reaktorában a grafitrudak megtöredeztek. Átmenet a kapitalizmusba, a nemesi világ szétesése, városiasodás divatos, importált eszmékkel, háború idegen érdekekért, értelmetlenül pusztuló katonaságunk, amelynek hősiességét belső antant- és orosz agitátorok bomlasztása teszi hatástalanná. Nemzetet, hitet bomlasztó balos eszmék, némelyeknél múló életkori sajátosság (Márai Sándor), másoknál bezápult meggyőződés. Újságözön, olcsó könyvek áradása, információrobbanás, amely megemeli az izzó reaktor fedelét, és feltör a lefojtott hasadásból kirobbanó megfékezhetetlen magrobbanás. Gyökeresen megváltozik az imádott haza képe, megszűnik a tér, ahol az ősök betelepültek, házat és életmódot építettek, a sikeres és boldog író üldözött lesz, szertenéz, s valóban nem lelé honját e hazában.
    A csernobili robbanás némely részletét televíziós tudósítások, dokumentumfilmek mutatták be. Az egykor volt magyar magreakciót hitelesen Tormay Bujdosó könyv-e, Herczeg Ferenc Északi szél c. alkotása, Kassák Lajos Egy ember élete c. könyvében a Károlyi-forradalom leírása, és Berend Miklósné (azaz Kilényi Júlia) könyvei jelenítik meg. Ez utóbbi férjét, a kitűnő gyermekgyógyász főorvost, mint ellenséges burzsujt lőtték le Szamuely szellemében.
    Vöröskeresztes szolgálatáig Tormay Cécile csak szülei elmondásából ismerte a magyar falusi nép jellemét és értékét, amelynek erejét a kórházban közvetlen közelből élheti át. Ezt a katartikus hatást írótársa, Molnár Ferenc, mint haditudósító a fronton éli meg, s megírja, hogy élete legnagyobb élménye a magyar baka nagyszerűsége. A kórház és a front nagy iskolája az életnek. A vonatokról özönlenek az élet károsultjai, tönkrement, sérült emberek. A pályaudvaron várakozó hozzátartozók szeretteiken keresztül szenvedik végig a háborút. Sötét tapasztalatok folyama hatja át a vöröskeresztes nővért, mindenütt szenvedés és mindenütt nagyság. Az emberek a haza nevében meghalnak, hatalmas egyéniségek omlanak össze, és kis lelkek emelkednek áldozatos magaslatokra.
    Hasonló élethelyzetet él át és ír meg Herczeg Ferenc, mikor szeretett unokaöccse után megy a harctérre, s a pestisben megbetegedett fiút egy időre kimenti. Ő is látja a honvédek hősiességét, de felháborítja a hivatali bürokrácia, a beteg katonák kiszolgáltatottsága. A Monarchia gépezete nem jól működik – veszi észre; unokaöccse önfeláldozó hazaszeretete így hiábavaló. És Pesten a fellázított csőcselék ezeket az embereket alázza meg: „A szomszéd ház kapujában két siheder egy fiatal tisztet rohant meg. Az egyik sihedernek nagy konyhakés volt a kezében. Fenyegetően ordítoztak. Egy bot emelkedett. Leütötték a sapkát a kis hadnagy fejéről. Szurtos kezek kaptak a nyakához. A konyhakés a gallérjánál mozgott... levágták róla a csillagot. Az érdemkereszt és a nagy vitézségi érem összecsörrent a mellén. A csőcselék röhögött. A kis hadnagy födetlen fővel állt a kör közepén, és arca krétafehér volt. Nem szólt semmit, nem is védekezett, csak a válla rángatódzott félszegen. Aztán ügyefogyott mozdulattal, mint a sírni készülő gyerek, a szeme elé kapta kifordított bal kezét. Szegény kis hadnagy! Ekkor láttam meg, hogy jobb karja tőből hiányzik.
    Mi áll az események hátterében? Ezt Tormay így látja „Vesszen Tisza!... A köd nyirkos hidege átjárta csontjaimat. Belső fázást éreztem...Vesszen Tisza! Egyre hallottam még. Úristen, hány év óta készítették elő ezt a vad kiáltást az elvakult politikusok, a könnyelműen politizáló szalonok és a sajtó valamennyi lapja az utcán, a kaszárnyákban, a gyárakban, az egyetem aulájában, a piacon, a pincelakás és a padláslakás között, minden emberi odúban. Hány év óta! Irgalmatlan következetességgel folyt a munka és a szörnyű siker megérett. A tömegek szemében ma már nem bűnös az, aki Tisza ellen tör. Szabad préda a léte...
    „A radikális sajtó lázas sietséggel teremtette meg ezt a szörnyű előfeltételt. Gyanúsított, vádolt és bizalmatlanságot szított a tömegekben. Egyenetlenséget hintett el magyar és magyar között. Kigúnyolta azt, ami nekünk ezer év óta szent. A látni tudók vad fájdalomban látták, hogy nem Amerika, nem Anglia, nem is Franciaország muníciógyáraiban, hanem idegen pénzen, itthon minálunk, a budapesti radikális sajtó nyomdáiban, kis ólombetűkből öntik azt a golyót, amely minket eltalál.
    Tormay Cécile ma is elevenen hat, riportszerű elevensége, közeli helyzetképe, történelmi tényfeltárása magával ragadó. Tanulságait azonban nem akarták levonni a Rákosi-, majd a Kádár-korszak felelősei. Igyekeztek a felejtés szarkofágjába zárni, bár a sugárzás felezési ideje lejáróban volt.
    A könyvről Hankiss János irodalomprofesszor, Tormay Cécile monográfusa megállapítja: „Aki ezeket az időket érett ésszel élte át, s a Bújdosó könyv-et elolvassa, tudja, hogy ez mind így volt, és mindnyájunkra így hatott. Tormay Cécile legföljebb többet tud, mert magasabbról nézett és mélyebbre is látott, de az, amivel többet tud, nem ad más színezetet annak, amit mi tudunk és mi is éreztünk... Azok a kifogástalan magyar zsidók, akik maguk is szenvedtek, s nem tántorodtak meg, talán egyszer s mindenkorra megoldhatták volna a zsidókérdést, ha nem engedték volna a szofizmák és a struccpolitika mellékvágányaira siklani, s lett volna erejük elvégezni önmaguk revízióját a világban, a maguk hagyományaiban s országos szerepük túlzásaiban. Röviden: ha a Bujdosó könyv-et nem tekintették volna személyes sértésnek, hanem a nagy betegség olyan röntgenképének, amely tökéletes tisztaságával az ő gyógyulásukra is vezethet.
    A Bujdosó könyv 1918. október 18-tól 1919. augusztus 8-ig naplószerűen írja le, tudósítói pontossággal és megbízhatóan követi az eseményeket, hiszen a szerző társadalmi helyzete folytán kitűnően ismerte a mozgatóerőket. Az események egy részét maga az írónő látta, ott volt meggyötört szívvel és objektíven, világosan rajzoló szemmel. A többit olyan forrásokból fedi fel, amelynek csak a kiváltságosok kerülhettek a közelébe. A Károlyi családot is jól ismerte, hiszen a gróf közvetlen rokonsága tele volt becsületes emberekkel, akik mindent tudnak, és mindent megpróbálnak a végzet ellenében. Látja Károlyi Mihály testi és lelki hitványságát, s döbbenten nézi azt a mérhetetlen elszántságot, amellyel a férfinak és államfőnek is nagyszerű Tisza Istvánt gyűlöli. Tormay barátai és ismerősei körében sok az arisztokrata, így magyar oldalról senki nem lát Károlyi kártyái mögé oly tisztán, mint ő. Az írónőt keserűség és döbbenet tölti el, látja, miként keríti be a végzet nemzetét, hitvány, felelőtlen arisztokraták és kéjelgő Szamuelyk bűnös munkája nyomán. Mindezt fájó szívvel írja le, hogy az a szörnyű tragédia, amely Mohácsnál is nagyobb, meg ne ismétlődjék. A lidérces álomnál félelmetesebb valóság legnagyobb tanulsága: a világos felismerése annak, hogy az ország feldarabolása a háborúban elernyedt nemzet szerencsétlen pillanatának kiaknázásából eredt. Trianont a tragikus körülmények olyan összejátszása hozta létre, ami minden ezer évben egyszer fordul elő. Könyvéből sokszor kiérezzük: most csak egy maroknyi csapat kellene, egy kis szerencse, hogy véget érjen a szörnyű álom, s átkerüljünk a napos oldalra. Szinte az ördög játszott velünk, Kun Béla hatalomátvétele hajszálon múlott, Kolozsvár eleste, a Székely Hadosztály megbénítása néhány „világforradalmár” gyászos cselekedete. Sors mala nihil alliud! – fordult visszájára Zrínyi jelmondata. Különösen fáj neki a Széchenyi nagyságát meg sem közelítő korabeli arisztokrácia felelőtlensége: „A likvidálás nem most kezdődött meg. Évtizedek óta likvidálták a magyar urak Széchenyi ideáljait. Csak így történhetett, hogy mikor megrendült alattuk a föld, kevesen gondoltak a mentésre, és legtöbben az ajtóra gondoltak, mely a szabadulásba visz.” Döbbenetes könyvét megjelenése után több nyelvre lefordították, és a világ csak ekkor ébredt rá, mi is történt Magyarországon, s a könyv hatására lett Lord Rothermere angol arisztokrata a magyarság szószólója és a revízió lelkes támogatója.
    A pusztító forradalmi vihar után Batthyány Lajosné, Károlyi Mihály nagynénje kéri fel, hogy álljon egy mozgalom élére, mert az asszonyok felfogták, mi történt, s mint mindig, mentik, ami még menthető. Így lett Tormay Cécile 1918-ban a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének elnöke, és ebben a minőségében levelet írt a világ asszonyainak Trianon igazságtalanságáról. Tormay ebben az időben már Európa-szerte elismert író, a francia Anatole France, Marcel Prévost és az olasz D'Annunzio barátsága veszi körül. 1935-ben pedig Laval francia külügyminiszter javaslatára (Eve Curie-t követően) a Népszövetségben a Szellemi Együttműködési Bizottság vezetője lett. Lázas tevékenységgel ismertette meg a félretájékoztatott nyugati politikusokat és szellemi embereket hazája tragédiájával, együtt érző lelkeket talált, de a sors bevégezte munkáját, amit Bujdosó könyv-ében feltárt: a felszínre tört beteg és gátlástalan indulatok és a nagyhatalmi érdekek körülbetonozták a veszélyesnek tartott, szétrobbant reaktor-országot.
    A nagyszerű író és ember új csúcsra ért volna, hiszen egy norvég írónővel megosztott Nobel-díjra jelölték, de 1937-ben egy méltatlan rágalomhadjárat néhány hónappal a díjosztás előtt megállította beteg szívét.
    1922-ben Tormay Cécile vezetésével új folyóirat indult Napkelet címmel, melynek célja a konzervatív nemzeti szellem ébrentartása. Mint címe is jelzi, a Nyugat riválisa kívánt lenni, ami sikerült is, hiszen kritikai és elméleti része felülmúlta a Nyugat-ot. A korszak nagyjai között Horváth János, Szekfű Gyula, Szerb Antal, Kodály Zoltán és Németh László is rendszeresen írtak bele.
    Tormay Cécile írásművészetének paradoxonja, hogy ő, a Nyugat tudatos ellenfele, riválisának stílusszándékait valósította meg, hiszen stílusa nem a mikszáthi anekdotázó hagyományból nőtt ki, hanem a külföld nagy mestereinek, köztük elsősorban Thomas Mann-nak a rokona. Ő is stílromantikus, mert becsüli az önmagáért való stílust, mely hangulati varázsával külön birodalomba vezet – állapították meg róla neves irodalmárok.
    A folyóirat szépprózája csak azért nem szárnyalt még feljebb, mert Móricz akkor már a Nyugat oszlopa volt, bár szellemében ide tartozott volna. A Napkelet-nek még arra is volt szellemi kapacitása, hogy Napkelet lexikont hozzon létre igényesen, csakúgy, mint szellemi társa, Herczeg Ferenc folyóirata, az Új Idők. Sajnos mindkét teljesítményt napjainkban feledés borítja, mert a középiskolai oktatás valamilyen okból csak a nyugatosokat ismerteti.
    Ezúttal csupán megemlítjük az írónő Ősi küldött című történelmi regényciklusát, amelyről Szerb Antal a következőket írta: „Új történelmi regénye, az Ősi küldött, stílusművészetének legmagasabb pontján mutatja be. Minden mondata olyan faragásos gonddal illik a helyére, mint ahogy régi építők rakhatták egymásra a boltozat előre kialakított nehéz köveit. Hasonlatain keresztül idézi fel az atmoszféráját annak a régi kornak, az Árpádok korának, amelyről olyan keveset tudunk és olyan sokat sejtünk.
    Tormay Cécile élete és munkássága elsőrendű fontosságú a magyar társadalom megismerése és egészséges fejlődése szempontjából. Ideje lenne jelentőségének megfelelő helyre tenni, de még inkább olvasni kellene!

Furkó Zoltán

(Kapu, XIX. évfolyam, 2006.09.)

[email protected]

FŐOLDAL - PÁLYÁZAT - HÍREK/ESEMÉNYEK - TORMAY CÉCILE KÖR - TORMAY ÉV PROGRAMJAI - AZ ÍRÓNŐRŐL - TORMAY CÉCILE MŰVEI - MEGVÁSÁROLHATÓ KIADVÁNYOK