FŐOLDAL - PÁLYÁZAT - HÍREK/ESEMÉNYEK - TORMAY CÉCILE KÖR - TORMAY ÉV PROGRAMJAI - AZ ÍRÓNŐRŐL - TORMAY CÉCILE MŰVEI - MEGVÁSÁROLHATÓ KIADVÁNYOK

FÁBIÁN ISTVÁN
TORMAY CECILE EGY ÉVE HALOTT...

Egy éve már, hogy a természet kemény törvénye elragadta közülünk Tormay Cecilet, egy éve már nem is remélhetjük, hogy meghalljuk fínom, fátyolozott hangját, hogy meglátjuk nemes arcát, szemét, amellyel úgy tudott nézni, hogy felébresztette az ember lelkiismeretét. Egy éve már nem is várhatjuk, hiszen a valóságban hónapok óta nem láttuk. Amióta a betegség elhatalmasodott rajta, nem járt emberek közé. Büszkesége nem engedte, hogy szenvedni lássák, panaszkodni hallják. Csak a hozzá legközelebb állók lehettek mellette a nehéz és hosszú hónapokban. Még a részvétet sem akarta elfogadni az emberektől: csak adni, kapni nem.
    Amikor társaságával megjelent a Napkelet péntek délutáni összejövetelein, nemcsak felállással üdvözölték a jelenlévők, hanem azzal is, hogy megérkezése után halkabb lett a társalgás. Mintha mindenki érezte volna, hogy fínomabbnak kell lennie jelenlétében. Még a legtemperamentumosabb lírikus is, akinek minden második mondata egy-egy bombarobbanással ért föl, igyekezett uralkodni magán. Mint minden lapnál, a Napkeletnél is fel-feltűntek határozott modorú fiatalemberek, akik elhatározták, hogy karriert csinálnak s ezért hangosabban mondták fel azt, amit a napilapok vezércikkei halkabban fejtettek ki. Még ezek az emberek is, akiknek vesztenivalójuk nem volt, nyernivalójuk meg igen sok lett volna, akiknek lelkét az élet elég vastag kéreggel vonta be, előtte valahogyan elvesztették lábuk alól a talajt.
    Mi volt az oka ennek a nagy hatásnak? Mi volt ez az egyéniségéből áramló varázs? Sokkal összetettebben hatott a vele beszélőre, semhogy egy-két mondattal ki lehetne fejezni. Egyik legfontosabb tényezője a hatásnak mindenesetre nagyúri egyénisége volt. Ez a jelző azonban vele kapcsolatban nem valami ostoba gőgöt, vagy hideg zárkózottságot jelent, hanem állandó tudatát annak, hogy ő az embereknek tartozik valamivel. Élete és halála nem saját magáé volt, hanem az embereké. Ahogy cigarettára gyujtott, ahogy könyvet vett kezébe, ahogy az asztalhoz támaszkodva és mégsem ránehezdve ült: legkisebb cselekedetein, mozdulatain is látszott, hogy számára mindez szolgálat az embereknek, akik látják, akiknek ízlését még kicsiségekkel sem akarja bántani.
    Ugyanez a nagyúri szolgálatkészség jellemezte nagyobb tetteit is. Szeretett adni anyagiakban is, szellemiekben is. Hány kezdő írót segített ki nehéz helyzetében, hány beérkezett író élt a bőkezűségével? Hány írónak segített befolyásával?
    Szeretett dícsérni is. Szívesen ismerte el mások érdemeit és örömmel hallotta mások sikereit. Soha nem szidott senkit, sőt még az igazságot is igyekezett letompítani, ha mások is mondták ki. Egyszer kritikát kellett írnom egy nagy önreklámmal dolgozó, külföldön élő jelentéktelen magyar íróról, aki valamilyen kisebb ügyben neki is ártott. Amikor elolvasta a bírálatot, megkért, hogy enyhítsek néhány kifejezést, hogy «az illető azt ne higyje, hogy...» Ha elkerülhetetlen volt, hogy valakinek kellemetlen dolgokat adjanak tudtára — ami elő szokott fordulni a szerkesztői munka közben — rendszerint másra bízta. Nem bánta, ha rá hivatkoznak, de személyesen nem tudta elintézni még akkor sem, ha kicsiségről volt szó.
    Hatásának másik oka az, hogy még a felületes ismerősei is érezték; milyen heves ideg- és érzelmi életet él. Szemének egy-egy rezdülete, néha egy kis kézmozdulata jelezte, milyen nagy hatásokat vált ki lelkében kis dolog is. Amikor nagyobb benyomást kapott a külvilágból érzékeny lelke, ki is tört belőle az érzéshullám. Hogyan fel tudta lelkesíteni egy-egy szép vers, egy-egy önzetlen cselekedet! Milyen öröm töltötte el, ha a «Napkelet» sikert ért el! Különösen azonban akkor fokozódtak fel érzései, ha a magyarságról volt szó.
    Tormay Cecile nemzeti érzése szerves alkotó része volt egyéniségének. Nőiessége talán csak ezen a téren érvényesült korlát nélkül. Úgy szeretett mindent, ami magyar, mint anya szereti a legkedvesebb gyermekét. Volt ebben az érzésben rajongás, a nagy áldozatkészség mellett elvakultság, kritikátlanság, makacsság, ahogyan az anyai szeretetben is van, csak önzés és számítás nem volt benne.
    Egyszer-kétszer láttam csak indulatba jönni, ennek minden esetben megsebzett érzékeny nemzeti érzése volt az oka. Különben sohasem élesedett meg kellemes, bársonyos hangja, amelyet D'Annunzio is annyira élvezett. Ahogyan írás közben is nagy műgonddal állította össze mondatait, legfeljebb képeiben engedte lobogni temperamentumát, az életben is állandó önuralom, férfiaknál is ritka önfegyelem uralkodott egyéniségén. Lelki életének legfontosabb tényezője az akarat. Ez uralkodik értelmi és érzelmi életén egyaránt. Lelki életének egyensúlya nem biztos és derűs, mint a klasszikus stílus nagyjaié, korunk nyugtalansága, a romantika titkos mélysége is rányomta bélyegét. Az egyensúly küzdelem árán jött létre: jobban is illik rá a fegyelmezettség szó. A fegyelmezettség szinte férfiasan keménnyé tette néha. Egyszer politikai kérdéseket feszegettek előtte, csak célzásokkal szólt bele a társalgásba. Amikor kérdezni kezdték, csak ennyit felelt: «Hallgatni is kell tudni.»
    Tudott hallgatni, tudott uralkodni magán, nem szeretett gyűlölni, szeretett adni, nem szeretett kérni: a magyar úriasszonyok régi, nemes fajának egyik legszebb virága volt. Szerette a szépet, nem szerette a rútat, fegyelmezettsége alatt mélyen érzett, sokat gondolkodott: költő volt.

(Napkelet, XVI. évfolyam 4. szám; 1938 április 1.)

[email protected]

FŐOLDAL - PÁLYÁZAT - HÍREK/ESEMÉNYEK - TORMAY CÉCILE KÖR - TORMAY ÉV PROGRAMJAI - AZ ÍRÓNŐRŐL - TORMAY CÉCILE MŰVEI - MEGVÁSÁROLHATÓ KIADVÁNYOK