FŐOLDAL - PÁLYÁZAT - HÍREK/ESEMÉNYEK - TORMAY CÉCILE KÖR - TORMAY ÉV PROGRAMJAI - AZ ÍRÓNŐRŐL - TORMAY CÉCILE MŰVEI - MEGVÁSÁROLHATÓ KIADVÁNYOK

BÁNHEGYI JÓB
TORMAY CÉCILE

T A R T A L O M
Jelentősége
Írói fejlődése
Emberek a kövek között
A régi ház
Bujdosó könyv; Napkelet
Világnézete
Az ősi küldött
Könyvészet

JELENTŐSÉGE

A modern magyar nőírók reprezentatív képviselőinek ismertetését egy nagy magyar asszony és igazi alkotó művész méltatásával kezdjük meg. Tormay Cécile életművének a nemzeti közszellemre való hatása már előttünk, kortársai előtt is történelmi jelentőségűnek tűnik fel; korunk magyar asszonyai között aligha van még valaki, aki a szó és írás hatalmával annyit fáradozott volna a háború és forradalmak romboló következményeinek orvoslásán, közéletünk keresztény és nemzeti szellemű megújhodásán, mint ez a nemes jellemű, izzó lelkű magyar asszony, a hitüket, hazájukat, családi szentélyüket minden politikai fordulaton, gazdasági és erkölcsi válságon, forradalmi kríziseken keresztül hősiesen védelmező magyar nők hivatott szellemi vezére. Tormay Cécile lelkének hatalmas energiái a Trianon utáni magyar élet megcsonkított arányai között bontakoztak ki egész sokoldalúságukban és váltak társadalomújító, nemzetkonzerváló erőtényezőkké. De Tormay Cécile, az író, már akkor elismert és megbecsült nevet vívott ki magának, amikor még egy nagy nemzet, a régi Magyarország nyujtotta koszorúját az irodalom és művészet igazi nagyjainak. Már akkor megérte azt, ami férfiíróinknak is ritkán jut osztályrészéül, hogy regényei egymás után új meg új kiadásban jelentek meg, a közönség és kritika egyaránt elismeréssel fogadta őket.
    A régi ház címe regénye pedig Beöthy Zsoltnak, a kiváló esztétikusnak ajánlására a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját is elnyerte. Itthoni sikereivel egyidőben a külföldön is jó csengésű lett Tormay Cécile neve. Ma már német, francia, olasz, angol, holland, finn, lengyel és skandináv nyelveken olvassák műveit, úgyhogy ő az első és egyetlen magyar nőíró, akit az egész művelt világ olvasóközönsége ismer és becsül.
    Hogy egy író világhírre juthasson, ahhoz vagy a nemzetközi összeköttetésnek többnyire faji szolidaritáson alapuló reklámja kell, mint ezt néhány kozmopolita írónk világsikere bizonyítja, vagy pedig olyan művészi értékekben rejlő átütő erő, amelynek felsőbbsége előtt önként meghódol minden kultúrember és udvariasan kinyílik minden művelt nemzet szellemi vámsorompója. Tormay Cécile egyéniségén és írásművészetén világirodalmi kultúrájának ellenére is félreismerhetetlenül kidomborodik a sajátos magyar jelleg. Lelkisége mély humanizmusa mellett nem alakult kozmopolitává azért, hogy világérték lehessen. Sem magyarságával, sem nőiességével, sem művészi meggyőződésével nem kellett megalkudnia azért, hogy a legkényesebb esztétikai ízlést is kielégíthesse alkotásaival. Hazai és külföldi sikere olyan hódítás, amilyent kivételes lelki és szellemi kultúra, szuggesztív egyéniség, az igazi szépséget elemi szükségszerűséggel reveláló műalkotó géniusz birtokában lehet csak elérni. Hogy ezek az adottságok és feltételek nem hiányoztak e kiváló írónőből, azt legmaradandóbban művei bizonyítják.

ÍRÓI FEJLŐDÉSE

Tormay Cécile származásának és életének körülményei kedvező módon segítették elő egyéniségének és művészi tehetségének harmonikus kibontakozását. Előkelő magyar nemes családból született 1876-ban. Ereiben a Tormayak és Tüköryek magyar vére német és francia ősök vérével keveredett. A biológia tudománya még sok rejtéllyel áll szemben, midőn az átöröklés törvényeit kutatja; a szerencsés fajkeveredés értéke azonban a tárgyilagos tudósok szemében nem vitás kérdés többé. Kretschmer, a testalkat és jellem összefüggéseinek egyik legkiválóbb kutatója, a geniális emberről írt könyvében Európa egész kultúrtérképének alapján mutatja ki, hogy a lángelmék legnagyobb része fajok kereszteződéséből származott. Tormay Cécile életrajzírója, Hankiss János is méltán állapítja meg írónőnk tehetségének struktúrájában a benne találkozott fajok minden értékes jellemvonását: a germán érzelmi mélységet, metafizikai irányulást és miszticizmusra való hajlamot; a francia világosságot és ötletességet és mindezen vonásokkal harmoniában a magyar ihletfeszültséget, energiát és a magyar íróknál századok óta hagyományos kollektív magatartást, a nemzeti érdek alázatos tiszteletét és kultuszát.
    A lelki diszpozícióknak ez a ritka sokoldalúsága bensőséges és meghitt családi kör védőszárnyai alatt, tudományt, irodalmat és művészetet kedvelő környezetben fejlődhetett. Az otthonnak, családi háznak az az odaadó, bensőséges szeretete, amely olyan megkapó indítéka írásainak, már gyermekkorában beleivódott Tormay Cécile lelkébe. Szülővárosában, Budapesten végezte iskoláit, tanítónői oklevelet szerzett az angolkisasszonyok intézetében, megtanult németül, franciául, angolul és olaszul és e világnyelvek birtokában széleskörű irodalmi műveltségre tett szert. Vakációit részben áldófalvai nagyanyjának régi udvarházában töltötte; ebben a környezetben vert gyökeret benne a magyar föld iránt való szeretete, amely mint költői motívum, ismételten megjelenik műveiben és különösen A régi ház egyik főalakjának, Illey Tamásnak az ősi röghöz való elszakíthatatlan vonzódásában szimbolizálódik felejthetetlen művésziességgel. Édesanyjának nagy gondja volt arra, hogy a fogékony lelkű fiatal leány hazájának minden szép vidékét megismerje. Együtt utazták be a Felvidéket és Délmagyarországot, az Alföldet; Erdélyt a háború előtt ismerte meg Tormay Cécile.
    Írói hajlama korán jelentkezett. 1900-ban jelent meg első novelláskötete, az Apródszerelem, ezt követte 1905-ben az Apró bűnök című elbeszélésgyüjtemény. Első szárnypróbálgatásai arról tanuskodnak, hogy szerzőjük még nem találta meg igazi önmagát, képzelete irodalmi élményekből táplálkozik, világnézete kialakulatlan, élete és emberábrázolását olvasmányai irányítják. De már ezekben is megmutatkozik meseformáló készsége és a mélyebb emberi problémák iránt érzett fogékonysága. További fejlődésében döntő jelentősége van olaszországi utazásainak és különösen firenzei tartózkodásának. A Virágok városa — szirének hazája című kis könyve, amely firenzei és szicíliai élményeiről számol be, az Uránia tudományos színházban tartott előadásait foglalja magában és csak élete vége felé jelent meg nyomtatásban. Világosan felismerhető benne az az áhítatos odaadás és megértés, amellyel a fiatal írónő a latin-olasz kultúra halhatatlan emlékeinek hatását magába fogadta.
    Firenze előkelő szalónjaiban Tormay Cécile az európai szellemi életnek olyan kiválóságaival ismerkedett meg, mint Paul Bourget, a lélektani regény francia mestere, Mark Twain, a világhírű amerikai humorista és D'Annunzio, az újabb olasz irodalom vezető alakja. Ez utóbbi nagyon megkedvelte a kis magyar írónőt, aki ebben a társaságban nem egyszer olvasott fel meséiből és novelláiból. D'Annunzio ajánlásával jelentkezett egyszer Tormay Cécile a Revue de Paris című francia folyóirat szerkesztőjénél, Louis Ganderaxnál és kérte egyik mitológiai tárgyú novellájának, A fuvola és drachmá-nak közlését. A nagyhatalmú szerkesztő ezzel a megjegyzéssel adta vissza a novellát: «Képzelje el, Madame, hogy én tengerészeti miniszter vagyok és ön nekem a világ legbájosabb gondoláját ajánlja föl. Nekem hadihajó kell, nem gondola. Ha majd lesz hadihalója, akkor jöjjön el újra» (V. ö. Hankiss: Tormay Cécile. 12 l.) Ez a szellemes, de éles kritika érzékenyen érintette a becsvágyó írónőt, de nem kedvetlenítette el, hanem ráeszméltette addigi műveinek egy nagy fogyatkozására, az életismeret hiányára. Mert bármilyen kecses és finom ötvösmunkák is mitológiai és történeti meséi, annyira távolesnek a való világtól, hogy a realizmus idején nem elégíthették ki a közízlést, amely az életnek teljesebb, gazdagabb és valószerűbb ábrázolását várta az írótól, húsból és vérből való emberek küzdelmét kívánta látni, igazi emberi érzések, indulatok, szenvedélyek és lelki válságok élethű bemutatásában szeretett gyönyörködni, Ez a felismerés arra késztette írónőnket, hogy még nagyobb odaadással merült el az élet megfigyelésébe, irodalmi és művészeti tanulmányaiba. Belső érlelődésének eredményeként 1911-ben megjelent az Emberek a kövek között című társadalmi regénye, amelynek fordítása két év mulva a Revue de Paris hasábjain is napvilágot látott. A szerző egy csapással lett elismert írónő hazájában és Franciaországban.

EMBEREK A KÖVEK KÖZÖTT

A regény meséje a Karsztvidék rideg világában játszódik le, amelyet az írónő Olaszországba utaztában ismert meg közelebbről. Főhőse Jella, egy horvát kecskepásztorleány, «a nagy hegyek kóbor kis lelke», aki a maga ösztönös, féktelen és zabolátlan életével szinte szülőföldjét szimbolizálja. A falujában üldözött leány védelmet és otthont talál egy idősebb, beteges magyar pályaőrnél, aki ezen a zord vidéken két alagút között éli magányos életét és Jellát elveszi feleségül. A derék Balog Péter emberi jósága kissé megszelidíti a hegyek vad gyermekét, de mélyebb megértés nélkül élnek egymás oldalán. Sorsuk akkor fordul meg, midőn szomszédságukba új pályaőr kerül: Réz András, a kevés beszédű, fiatal alföldi magyar, aki menyasszonyt hagyott otthon és sóvárogva gondol börtönnek érzett állomáshelyéről távoli szülőföldjére. A kényszerű egymásrautaltság mindennapi alkalma csakhamar közelebb hozza egymáshoz a lobbanékony vérű asszonyt és az unatkozó fiatalembert. Jella vad temperamentumának egyre többet követelő mohóságával, Réz András pedig a vágy és becsületérzés közt hányódó önváddal éli át azt a bűnös szerelmet, amelybe menthetetlenül belesodródnak. Viszonyukat Réz András betegsége szakítja félbe, aki azzal az elhatározással megy szabadságra alföldi otthonába, hogy nem tér vissza többé a hegyek közé. Midőn pedig felsőbb hatósága visszarendeli, megjelenik ugyan, de nem egyedül, hanem feleségével és ezt előre tudatja Balog Péterrel. A gyanútlan férj közli a hírt Jellával; a boldogtalan asszony elkeseredésében merényletet kísérel meg a vonat ellen, amely Réz Andrást és feleségét hozza, és el akarja pusztítani hűtlen szerelmesét. Terve azonban meghiusul s a vonat, amelytől boldogságának visszatérését várta, az ő fiatal testét tépi darabokra.
    Az Emberek a kövek között lélektani regény és ennek a műfajnak legművészibb magyar hajtásai közé tartozik. Tragikus tónusú, drámai feszültséggel telített atmoszférában plasztikusan egyénített alakok elevenülnek meg előttünk. Ezeknek a regényhősöknek jelleme faji, vérségi adottságaikból, a környezetből végzetes törvényszerűséggel fejlődik olyanná, amilyennek az események során mutatkoznak. Sorsuk pedig nem csupán egyéni, hanem tipikus jellegű: Jella és András életének találkozásában, mint ezt Horváth János, Tormay Cécile regényének legélesebb szemű méltatója kiemeli, az írónő két faj találkozásából eredő válságokat ábrázol megkapó erejű psychológiai igazsággal. Ebben a regényben a találkozás tragikus kimenetelű, az asszimiláció, amely az egyedektől mindig áldozatot követel, meghiusul. A felvetett probléma állandó időszerűségén túl megkapó a műben az a különös varázsú milieu-szimbolika is, amelynek sugárzatába a szerző alakjait állítja. Mintegy átlelkesíti az őket környező természet világát és érezteti velünk, hogy életünk ezernyi láthatatlan szállal függ össze a természettel, amely résztvesz sorsunk alakításában. A természet, sőt az élettelennek nevezett dolgok hatalmának ez a mitoszteremtő hite és elhihető erejű érzékeltetése magyarázza azt az egészen egyéni jellegű hangulatiságot, amely az írónőnek nemcsak ebben a regényében, hanem a következőben, A régi ház-ban (1915) is rabul ejt bennünket.

A RÉGI HÁZ

A régi ház: nemzedékregény, egy egész család sorsát mutatja be több nemzedéken keresztül. Ugyanaz a problémája, mint Tormay Cécile első regényének, de ezúttal más társadalmi körben és történelmi viszonyok között és kibékítő megoldással. Itt a magyar és a német faj találkozása alkotja a regény gerincét és miközben hőseinek történetét végigkísérjük, egyúttal tanui leszünk annak az átalakulásnak, hogyan lett a régi, német és biedermeier jellegű Pest magyarrá. Az idegen fajiságot itt is, mint Tormay előbbi regényében, nő képviseli: Ulwing Anna, aki az ő finom és érzékeny asszonyi lelkének féltve őrzött kincseit áldozza fel akkor, midőn eladja a régi házat, családi hagyományainak drága szimbolumát, hogy visszavehesse és fiainak adhassa férje őseinek elkallódott birtokát, Illét. Évtizedeken keresztül él Anna, a német földről Magyarországba telepedett Ulwing Kristófnak, a régi ház építőjének unokája, llley Tamás, az elszegényedett, ősi földjét elvesztett dzsentri-férj oldalán, látszólag békében és megértésben, pedig lélekben távol állanak egymástól. Mindegyik szemérmesen titkolja, ami neki fáj: Anna nem sejti, hogy Tamás a családi röghöz vágyódik vissza, férje szótlanságát és búskomorságát, az Ulwing-üzlet iránti közömbösségét szerelme elhidegülésének gondolja, a férfi pedig azért szenved, mert Anna nem érzi meg az ő titkos fájdalmát, sóvárgó földszeretetét. Mesteri léleklátás mutatkozik abban a módban, ahogy Tormay Cécile e két szenvedő hősének szerelmét és boldogtalanságát megrajzolja: hogyan játszanak bele jelentéktelennek látszó dolgok az emberi életbe, hogyan dúlják fel a kis megnemértések a legnagyobb szerelmet, hogyan lesz a némaságba fojtott félreértésből jóvátehetetlen tragédia — ezt az egyszerű és mégis nagy életigazságot kevesen láttatták olyan meggyőző művészettel, mint A régi ház szerzője. A félreértésből eljátszott boldogság tragikumának fájó hangulatát enyhíti a történetnek igazi nőies kihangzása: Anna «két halottat sirat: férjét és a régi házat», de még elvesztett boldogságát sem tartja nagy áldozatnak, midőn két szép erős fiára néz, akik újra megvethették lábukat apáik földjén azért, mert anyjuk mindenét odaadta értük. A regénynek ez a záró akkordja valóságos apotheozisa az anyaságnak, a legszebb, leghívebb jellemzése az anyai szívnek és Tormay Cécile nem lenne igazi nőíró, ha a szerelmes asszonynak és hűséges feleségnek fölébe nem helyezte volna az — anyát.
    A fajbeolvadás problémájának, a magyar föld áthasonító erejének költői ábrázolásában Tormay Cécile felülmúlta a nagy magyar romantikus mesemondó, Jókai rokon tárgyú regényét, Az új földesurat, koncepciójának következetesebb, biztosabb és többoldalú lélektani megalapozásával. Nemzedékregényében találunk Dickens, Thomas Mann, Anatole France reminiszenciákat egy rendkívül érzékeny női lélek finom rostáján átszűrve, de önállóságának legcsekélyebb sérelme nélkül. «Milieu-hite» is egészen az övé, nem irodalmi hatásból ered, hanem lényéből. Életlátásába és életmagyarázatába belejátszik nőisége, csodálatos beleérző képességgel tudja, különösen nőalakjainak életét, sorsát a saját élményévé hevíteni és teljesen azonosul ezeknek érzelmi és hangulati léttartalmával. Az ebből eredő élménybőség szertelen kiáradásától viszont megóvja a nőíróknál ritkán található öntudatos műgond, művészi fegyelem, a válogatás és kiemelés képessége, amellyel uralkodni tud anyagán olyannyira, hogy kidomborítja a lényeges és jellemző mozzanatokat, mellőzi a lényegtelent és minden részletet az egésznek szolgálatába állít. Ez az ökonomikus stilizáltság biztosítja kompozíciójának szilárd egységét, megnyugtató összhangját, ami az alakrajz erejével, a jellemábrázolás igazságával párosulva Tormay Cécilet a művészi realizmus vagy ideálrealizmus egyik magyar klasszikusává avatja.

BUJDOSÓ KÖNYV; NAPKELET

A régi ház megjelenése óta Tormay Cécile a nemzet életének válságos időszakaiban magyar lelkének egész odaadásával működött a közélet különféle munkaterein. A háború alatt vöröskeresztes szolgálatot teljesített, a forradalmak alatt férfiakat megszégyenítő bátorsággal emelte fel szavát a defetizmus ellen, a kommunizmus bukása után pedig megszervezte a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, amely társadalmi és közéleti jelentőségét az életrehívó vezér kivételes energiájának és szónoki képességének köszönheti. A legnagyobb hazafias tettek egyike a Károlyi forradalom és a vörös uralom idején írt naplója, a Bujdosó könyv két kötete; «egy halálraszánt faj legboldogtalanabb nemzedékének a kínjai» jajdulnak fel e könyvben és egy hazájáért, eszményeiért megalkuvás nélkül lángoló magyar asszony lelkében tükröztetik történelmünk legszégyenletesebb korszakának véres és gyászos eseményeit. A Bujdosó könyvet idegen nyelvekre is lefordították, közös kincse lett az egész művelt világnak és megrendítő élményeinek tanulságaival egyik leghathatósabb tiltakozás a trianoni béke igazságtalansága és az emberiség kultúráját halálos veszedelemmel fenyegető bolsevizmus ellen.
    A női társadalomnak nemzeti munkába állítása mellett az irodalmi élet újjászervezésében is nagy érdemet szerzett Tormay Cécilé. 1922-ben megindította és mint szerkesztő élete végéig irányította a Napkelet című irodalmi és kritikai folyóiratot, amely gyüjtőhelye lett azoknak a magyar íróknak, akik korszerűségük és művészi szándékuk mellett féltékenyen őrzik a hagyományos értékeket, keresztény világnézetüket és magyarságukat és távol állanak a politikai, társadalmi és erkölcsi radikalizmustól. Sok fiatal írói tehetség tűnt fel e mindenkor színvonalas folyóiratban s ezeknek felkarolása, megértő támogatása maradandóan hirdeti a szerkesztő irodalompolitikai bölcseségét.

VILÁGNÉZETE

Tormay Cécilet ez a széles átfogójú társadalmi és közéleti működése hosszú évekig megakadályozta ugyan abban, hogy regényeihez hasonló nagyobb szabású szépirodalmi művet alkosson, de mégsem tudta benne elhallgattatni a művészt, a szépség rajongó szerelmesét. Erről tanuskodik Fioretti-fordítása (Assisi Szent Ferenc kis virágai) és három novelláskötete (Viaszfigurák, Álmok, Megállt az óra). Nemcsak azért érdemelnek figyelmet ezek a novellagyüjtemények, mivel a műfajnak választékos ízléssel kidolgozott, remekszép példányait találjuk közöttük, hanem mivel itt az írónő művészi tárgyilagossága gyakran helyet enged szubjektív vallomásoknak, amelyek rávilágítanak világnézetére és a művészi szimbolumok fátyola mögött megláttatják velünk a lét nagy kérdésein töprengő, az élet örök misztériumai előtt megilletődött, csodálkozó és szenvedő embert. Világnézetére nagyon jellemző az a meséje, amely az időtlen bolt furcsa gazdájával és furcsa árujával ismertet meg bennünket. Ez a boltos, a Sors-kalmár, kegyetlenül drága áron ad mindent, napi keresetét pedig este mindig szétszórja az ürbe, a nagy, sötét semmibe: «Sikoltva, csörömpölve, örvénylő zuhatagban zuhan alá az ürbe az óriási kincs: ifjúság, dicsőség, mult és jövő, királyi koronák, szépség, szabadság, becsület». Lehangoló ennek a haláltánc-ízű allegóriának tanulsága: nagy és halálosan drága a fizetség, amivel az ember a ritka árut, a boldogságot megvásárolja. Az emberi élet mozgatója, Tormay Cecile szerint is, a boldogság vágya; boldogságkergetők vagyunk mindnyájan, de igyekezetünk hajótörést szenved, illuzióink a cél előtt szertefoszlanak, főkép azért, mert az emberek, akik egymásra vannak utalva és egymást segíteniök kellene, egymás életét nehezítik meg: «ember embernek farkasa». Álarcban járunk mindnyájan, lárvát viselünk, nem merünk tükörbe nézni, sem önmagunkról, sem egymásról nem tudjuk, milyen az igazi arcunk... A magasabbrendű élet nagy értékei, tudás és művészet lemondások és szenvedések árán születnek; az igazság kutatói és a szépség szerelmesei egyaránt megértetlenül járják útjukat a világban, a kontárok, nyárspolgárok és üzletemberek területén. «Az emberek között csak a kiválasztottak látják a szépséget. De ők sem a szemükön át... a sebeik nyílásán át látják. És azután ők tanítják meg látni a többieket.» A nő lelki berendezettségének fokozottabb érzékenysége miatt szánandóbb szenvedője a sorsnak, mint a keményebb és önzőbb teremtmény, a férfi. E csalódásokból és keserű tapasztalatból leszűrt szkeptikus és pesszimista ízű életszemlélet ellenére Tormay Cécile nem válik kiábrándult élettagadóvá. Idealizmusát megóvja hite, amely különös melegséggel fordul egyik novellájában a Megváltó megdicsőült isten-emberi alakjához; megóvja lényének öntudatosan kialakított és minden művében erősen érezhető etikaisága, amelyből önmagával és a közönséggel szemben megnyilatkozó felelősségtudata származik; és végül esztétizmusa, amely fáradhatatlanul keresteti vele az életben és művészetben revelálódó szépséget és vigasztalja, kárpótolja emberi csalódásaiért. A legnemesebb humanum és legmagasabb rendű artisztikum fonódik össze egyéniségében és alkotásaiban.

AZ ŐSI KÜLDÖTT

Utolsó nagy műve, Az ősi küldött című, trilógiának tervezett történelmi regénye, sajnos, csonka maradt. Meséje a tatárjárás idején játszódik le. Az első rész, A csallóközi hattyú (1934), Ung vitéznek, a párizsi egyetemen kulturálódott, de kereszténységéből a régi magyar hitvilágba visszasóvárgó fiatal magyarnak és gyermekkori játszótársának, a tatár betöréskor özvegységre jutott Kingának boldogtalan szerelmét vetíti elénk. Ung lelkében végzetes meghasonlást idéz elő Kinga elvesztése, akinek haláláért a keresztény Istent vádolja. A regény második része, A túlsó parton (1934), nem oldja fel ezt a válságot. Ung vitéz a tatárok elleni harcban keres feledést, megmenti a Mohi-puszta melletti gyászos végű csatából menekülő királyt, azután a tiszamenti Kolontóba, szülőföldjére siet, hogy megvédelmezze övéit, de már elkésett: otthona feldúlva, szerettei elpusztultak. A romlás képei azonban nem tudják letörni benne azt a vágyat, hogy az ősi hit felújításával próbálja meg a maradék magyarságot és hazáját megmenteni. A Dráva ingoványai között rejtőző öreg Ugurban, a régi hit utolsó papjában van reménye; fel is keresi, tanuja lesz egy pogány áldozatnak, de gyötrő kérdéseire hiába vár feleletet: az ősz Ugur — néma. A trilógia utolsó része A fehér harát címet viselte volna, de csak töredékek készültek el belőle: Tormay Cécilet a halál elragadta (1937), mielőtt befejezhette volna. A fennmaradt vázlat azt a megoldást sejteti, hogy Ung vitéz visszatalál elveszett hitéhez, a kereszténységhez, szerzetes lesz és Krisztus evangéliumának megvalósításában keresi lelkének orvoslását és nemzetének felemelését.
    A nagykoncepciójú regénytrilógia befejezetlenségében is mutatja Tormay Cécilenek a történelem és az élet minden mozzanatát átlelkesítő látásmódját. Nem az élet felszíne érdekli, hanem minden történésnek mélyebb értelme és rejtett összefüggése. Egyetlen szín, vonal, mozdulat sincs az érzékelhető létben, amely ne utalna valami érzékelhetetlenre — ezt az igazságot érezzük a földiség nehezékeitől egyre jobban szabaduló, a «túlsó part» az örökkévalóság közeledését asszonyi intuiciójával régóta sejtő Tormay Cécile utolsó üzenetéből, Az ősi küldöttből. A minden ízében jelképpé finomodott történeti regény formája egyenértékű tartalmi mondanivalójával. «Nyelvképzeletének — Brisits Frigyes találó szavait idézzük — egészen egyéni, máshoz nem mérhető formái vannak. Nincsen egyetlen egy közömbös, vagy közömbösítő kifejezése. Szavainak dús, tömött érzeteleme, sugárzó atmoszférája van, melyből a mondatai rejtett hangulati hullámzásban ringanak. Nem zeneiség ez, és mégis úgy hat, mintha a szavak belülről hangoznának valamitől, amiről nem lehet eldönteni, hogy eltűnő éneké-e, vagy saját szívből szétzúzott harangzúgás. E stílusegységben azután összeolvad minden. A stílusfelfogásnak s képzésnek itt már olyan határvonalán járunk, ahol a stílus fogalma összeesik az életfilozófiával, a világ egységes szemléletével. Az irodalom építő életté válik.»
    Tormay Cécile az első nőírónk, aki mély és széleskörű világirodalmi kultúrája ellenére nem utánzott senkit, hanem eredeti maradt. Konstruktív és szintetikus erőkből felépülő irodalmi hagyatéka igazi és maradandó értéket jelent. Amit alkotott, az a maga nemében tökéletes. Gazdag lelki adottságokból alakította ki sajátos világszemléletét, életérzését, emberi és művész-egyéniségét, alkotásainak etikai és esztétikai tekintetben egyaránt jelentős világát. Értelmünk, szívünk, egész emberi valónk gazdagodik a vele való találkozáskor és bármennyiszer keressük is fel, sohasem bocsát el üres kézzel bennünket. Élete vége felé az a kitüntetés érte, hogy a Népszövetség Tanácsa a tudomány legnagyobb női hősének, Madame Curie-nek helyére őt választotta meg a Szellemi Együttműködés Bizottságába. A választás ezúttal igazán nem volt szerencsés véletlen, mert a legméltóbbat érte: az európaisággal párosult magyar szellemnek sokáig nem lesz nálánál nagyobb magyar női képviselője. Ebben rejlik az ő fájdalmasan korán lezárult életművének igazi jelentősége.

KÖNYVÉSZET

Tormay Céciléről. Beöthy Zsolt: Jelentés az 1913-14. évi Péczely-regénypályázatról. Akadémiai értesítő, 1916. — Horváth János: Emberek a kövek között. — A régi ház. Bírálat. Budapesti szemle, 1916. — Alszeghy Zsolt: T. C. Élet, 1921. — Brisits Frigyes: T. C. Pásztortűz, 1925. — U. az: T. C. világa. Magyar Kultúra, 1927. — U. az: Az ősi küldött. Napkelet, 1934. — Hankiss János: T. C. Kortársaink 5. sz. Bp. 1928. — Kállay Miklós: Ki volt nekünk Tormay Cécilé? Napkelet, 1937. — Horváth János: T. C. írói pályája. Napkelet, 1937. — Reményik Sándor: T. C. Erdélyi Helikon, 1937. — U. az: T. C. Napkelet, 1937.

(Magyar nőírók - Szent István Társulat. Budapest 1939.)

[email protected]

FŐOLDAL - PÁLYÁZAT - HÍREK/ESEMÉNYEK - TORMAY CÉCILE KÖR - TORMAY ÉV PROGRAMJAI - AZ ÍRÓNŐRŐL - TORMAY CÉCILE MŰVEI - MEGVÁSÁROLHATÓ KIADVÁNYOK